Olimpiai bajnokok is csatlakoztak az Országfutáshoz

Olimpiai bajnokok is csatlakoztak az Országfutáshoz

2015. 03. 19.
Megosztás

Hatalmas sikerrel zárult az I. RunCard Országfutás, melyen a mintegy 4.000 regisztrált futó 46.733 km-t teljesített, így az eredeti tervet, az ország körbefutását (2.246 km) húszszorosan túlteljesítették, sőt teljesítményük a Föld bőséges megkerülését is jelentette. A kezdeményezéshez olimpiai bajnokok is csatlakoztak.

A kezdeményezés lényege, hogy bárki, aki ingyenesen regisztrál, az adott napon bármikor lefut vagy legyalogol minimum 5 km-t, ott ahol éppen tartózkodik. Így nem kell elutazni egy verseny helyszinére, nevezési díjat fizetni, ugyanakkor mégis egy közösséghez, egy közös ügyhöz tartozónak érezheti magát.

A szervezők tájékoztatása alapján a tömegsporteseményhez csatlakozott Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, a MOB korábbi alelnöke, az esemény védnöke, Lubics Szilvia ultramaratonista, a közelmúltban MOB Nők sportjáért-díjjal kitüntetett sportolónő, valamint az olimpiai bajnok ökölvívó Kovács Kokó István, és a MOB Kiemelt Edző Programjának tagja, Csipes Ferenc ötkarikás kajakbajnok.

„Megint született egy szuperjó ötlet a futás népszerűsítésére és a futók örömére. Általában futóember a névadó és ötletgazda, azaz „szülő”. Mint most is: Vadász Vince. A határ hossza összesen 2246 km. Ez nem is olyan sok akkor…. Matematikailag, ha van 450 jelentkező és minden futó 5-5 km-t vállal, akkor a 2246 km megvan és egyszer már körbeért a futók hada. A kérdés az, hogy jelképesen hányszor futja körbe majd az aranyosan, örülten megszállott, jelentkező futók halmaza az országhatárt ezen az egy napon" - mondta még a verseny előtt Monspart Sarolta.

Azóta kiderült: a teljesítés húszszorosan sikerült...

(MOB-szervezők, fotó: Facebook)