Olimpiai bajnokokkal elkezdődött a Budapesti Nagy Sportágválasztó

Olimpiai bajnokokkal elkezdődött a Budapesti Nagy Sportágválasztó

2014. 09. 19.
Megosztás

Pénteken délelőtt megnyitotta kapuit a kőbányai Merkapt Sportközpont, elkezdődött a XV. Budapesti Nagy Sportágválasztó. A megnyitón Siklós Erik, a MOB marketing és kommuniációs igazgatója tolmácsolta Borkai Zsolt elnök és Szabó Bence főtitkár üdvözlő szavait, majd olimpiai bajnokok, érmesek, egykori és jelenlegi kiváló sportolók vették át a terepet, hogy a jelenlévő kisiskolásokkal megismertethessék sportágukat.

A megnyitón a MOB-igazgató mellett Simicskó István sportért felelős államtitkár és a sportosan, kerékpárral érkező házigazda, kőbányai polgármester, Kovács Róbert köszöntötte a jelenlévőket.

"Nagy volt a sürgés-forgás a MOB sátrában, munkatársaim mindkét napon fogadják az érdeklődőket. A gyerekek kézről-kézre adják a tollakat, hogy kitölthessék az olimpiai kvízt. Az Eddz együtt a bajnokokkal! program keretében judoedzést tartott Hadfi Dániel - ide Kovács Anti is beszállt -, kesztyűzni lehetett Erdei Zsolttal, teniszezni Szávay Ágival. Ahogy előzetesen jeleztük, a MOB sátrában jelentkezhetnek a fiatalok a Sportágválasztót követően megtartott, híres sportolók által vezetett edzésekre vízilabda, úszás, vívás, kajak-kenu és jégkorong sportágakban. A Nagy Sportágválasztón legnagyobb létszámmal megjelenő, legaktívabb általános vagy középiskolának a MOB arany fokozatú támogatója, a Poli-Farbe festék- és vakolatgyár nettó 1 millió forint értékben ajánl fel termékeket. A felajánlásért szintén a MOB sátránál kell érdeklődni, regisztrálni, az adatlapot leadni. A Sportágválasztón szintén a MOB támogatásával lehet díjmentes sportantropometria-mérésre jelentkezni. Szombaton is jöjjön ki minél több látogató, poróbáljon ki minél több sportágat és keresse a Magyar Olimpiai Bizottság sátrát - érdemes!" - tájékoztatta a mob.hu-t a helyszínről Siklós Erik.

Pénteken a Sportágválasztóra kilátogatók találkozhattak még Kovács Ágnessel, Martinek Jánossal, Cseh Lászlóval, Storcz Botonddal, Mohamed Aidával valamint Szuper Leventével és Erdei Zsolttal is.

XV. BUDAPESTI NAGY SPORTÁGVÁLASZTÓ

Merkapt Sportközpont - Budapest, X., Maglódi út 12/A
Szeptember 19-20. (péntek, szombat) 9-17 óráig
A belépés ingyenes!

Kapcsolódó cikk:

Áder János tartós szerelmet kíván a Budapesti Nagy Sportágválasztóra
Aki itt nem tud választani, az be van oltva sportolás ellen!"
Tarts a MOB-bal a Nagy Sportágválasztón!

(MOB, foto: facebook)