Olimpikon országútisaink egy csapatban 2013-ban

Olimpikon országútisaink egy csapatban 2013-ban

2012. 12. 14.
Megosztás

Utensilnord néven regisztrálva 2013-ban újra lesz profi országúti kontinentális kerékpároscsapata Magyarországnak. A menedzsment aláírta a szerződét két magyar olimpikonnal: Kusztor Péterrel (Peking) és Lovassy Krisztiánnal (London).

Mint azt hetekkel ezelőtt már megszellőztettük az idei esztendőt Close2-Carrera-Gi-Esse néven teljesítő kerékpáros klubnak sikerült megállapodást kötnie egy olasz menedzsmenttel. A licencekérelem már be van adva, így a klub célja változatlan: a Magyarország felirat "biztosítása" a világbajnokságokon, a EuropeTour-sorozatban való megfelelő szereplés, illetve egy komoly kontinentális csapat alapjainak lerakása. A szakvezetői stáb nem tette sufniba annak a lehetőségét sem, hogy esetlegesen a 2013-as olaszországi világbajnokság csapat-időfutamára is kvalifikáljanak. Ehhez persze komoly versenyzői anyag is szükségeltetik, aminek fejében sikerült hazacsábítani szinte minden külföldön tekerő kerekesünket.

Ennek megfelelően hosszú egyeztetések után érkezett Svájcból haza a magyar bajnok Kusztor Péter (Atlas Personal), londoni olimpikonunk, Lovassy Krisztián (Tusnad), az egykori P-Nívós kedvenc Dér Zsolt (immáron magyar licenccel), az U23-as időfutambajnok Palotai Péter (Tirol), egy év kihagyás után a 2008-as Román Körverseny győztese, Cador Rida, az U23-as bajnok Simon Péter, a fiatal Radonics Máté (Close2-Carrera-Gi-Esse) valamint az eddig többnyire pályán jeleskedő Holló Botond (BVSC-Orient21). Olasz részről egyelőre négy kerekes rendelkezik kontraktussal, akik közül mindenféleképpen nagy név a két Giro-t is teljesítő Gabriele Bosisiso. Bosisio 2008-ban megnyerte az Olasz Körverseny hetedik szakaszát, majd az olasz válogatott színeiben részt vett a Világbajnokságon is. Rajta kívül a keret tagja lesz a remek tempóban fejlődő Federico Roccheti és Marco Zanotti alkotta kettős, illetve a Colnago-CSF Inoxtól elcsábított Omar Lombardi. A vezetők a fennmaradó négy helyet is mihamarabb próbálják feltölteni.

Lovassy Krisztián: "Izgatottan várom az év kezdetét, mert az elmúlt időszak legkomolyabb magyar csapata van alakulóban. Örülök, hogy a részese lehetek ennek az új projektnek, főleg ha megnézzük milyen kerékpárosok alkotják a csapatot! Mindenképpen az elmúlt két év javuló tendenciáját szeretném követni, és nyerni egy komolyabb versenyt, amivel talán felkelthetem egy nagy csapat figyelmét is!"

Az Utensilnord néven regisztrált kontinentális csapatnak Fabio Bordonalli lesz a Team Managere. Bordonalli versenyzői pályafutása alatt tíz alkalommal indult a Giro d’Italia-n és négyszer teljesítette a Vuelta-t. Csapatvezetőként a Brescialatnál kezdte (1995-1998), majd következett a Liquigas – Pata (1999-2001), a Cage Magliare (2002), a Tenax (2003-2007) illetve az LPR Brakes és jogutódjai. Az évek alatt olyan kerekesek fordultak meg a kezei alatt, mint, Paolo Savoldelli, Sergei Honchar, Davide Rebellin, Danilo Di Luca vagy éppen Alessandro Petacchi.

A két sportigazgatói posztot Stubán Ferenc (képen balra) és Marco Tabai tölti majd be. A magyar országúti szövetségi kapitányt és munkásságát, már nem kell bemutatni, ellenben az 51 esztendős Tabairól érdemes tudni, hogy 1988-ban végig tekerte a Tour de France-t és az évek alatt szinte mindig Bordonalli mellett volt.

Ami a szponzorokat illeti a főnévadó az Utensilnord lesz, amely különböző csavarkulcsokat, illesztéseket és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítők gyártásával foglalkozik. Támogatja a csapatot, a fékeket forgalmazó LPR, a Fast Assembler illetve a Metrotecnica. Egyelőre még csak az olasz támogatókat kívánják megnevezni, de bíznak benne, hogy egy-két magyar cég is odakerülhet a mezekre.

A gépjárműpark sem lesz mindennapi. Biztosított 6 db Skoda, 1 Volkswagen, 1 szerelő kamion, 1 lakó és 1 szállítóbusz. Ami a kerékpárokat illeti az Utensilnord a Bottechia Supernova 9-es modelljét használja majd, Dura Ace vagy Record szettel, Selle San Marco nyereggel, Vittoria gumikkal és Swiss kerékkel.

(pedalkiraly.blog.nepsport.hu)