Olimpikonok is csatlakoztak a Kihívás Napjához - Vajda Attila például vízbe vetette magát

Olimpikonok is csatlakoztak a Kihívás Napjához - Vajda Attila például vízbe vetette magát

2015. 05. 21.
Megosztás

A május 20-án megrendezett Kihívás Napjára a benevezettek létszáma Magyarországon másfél millió fő volt, ebből a ténylegesen sportolók száma csaknem egymillióra tehető – tájékoztatott az eseményt koordináló Magyar Szabadidősport Szövetség. A sportos naphoz olimpikonok, élsportolók is csatlakoztak.

Szegeden az olimpiai bajnok kenus Vajda Attila, az úszó Olasz Anna és Nagy Péter súlyemelő is részt vett egy közös úszáson. A városi uszodában a vízilabdás öregfiúk csapata - többek között a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamással - rövid barátságos mérkőzéseket vívott több ellenféllel is.

A Challenge Day néven elhíresült nemzetközi kezdeményezés alapvetően egy települések közötti verseny, amelyen a lakosság számának megfelelően hét kategóriában lehet részt venni. Idén Hernádszentandrás, Nagynyárád, Szank, Nyíradony, Makó, Kazincbarcika és Újpest bizonyultak a legsportosabbaknak.

A tavalyi kezdeményezést megismételve 2015-ben is nevezhettek tanintézmények. Az iskolák versenyében az Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola Penészleki Tagintézménye végzett az első helyen, megelőzve a Radnóti Miklós Általános Iskola Csákberényi Tagiskoláját és az Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskolát.

A Kihívás Napján érdekesebbnél érdekesebb programok fogadták a mozogni vágyókat, és a legkülönbözőbb szervezetek csatlakoztak a megmozduláshoz.

A résztvevők az idén összesen több mint 70 millió percet sportoltak, többet, mint a tavalyi, közel 68 millió perces időtartam.

További információk: www.kihivasnapja.hu

(MSZSZ-MOB)