Önkéntességért Díj 2012 - az Önkéntes Központ Alapítvány felhívása

Önkéntességért Díj 2012 - az Önkéntes Központ Alapítvány felhívása

2012. 09. 14.
Megosztás

Az önkéntes kifejezés olyan személyt jelöl, aki saját akaratából egy közösség számára végez valamilyen hasznos tevékenységet, melyért cserébe nem vár anyagi ellenszolgáltatást.

Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) tapasztalatai azt mutatják, hogy hazánkban folyamatosan nő az önkéntesség elismertsége, az önkéntesek száma. Egyre többen érzik azt, hogy az önkéntes tevékenység során fejlődik személyiségük, új kapcsolatokat építenek ki úgy, hogy mindeközben rászorulókon segítenek.

Kisebb helyi közösségek önkéntes kezdeményezéseitől a civil szervezeteken át az önkormányzati fenntartású intézményekig egyre többen jönnek rá, hogy mennyire fontosak az önkéntesek által végzett tevékenységek. Egyre több vállalat életében is fontos stratégiai céllá válik, hogy a társadalmi felelősségvállalás keretében szervezett vállalati önkéntes programjaikkal növelhetik dolgozóik elköteleződését, motivációját, hozzájárulhatnak személyes fejlődésükhöz, s ezzel a cég hosszú távú fenntarthatóságát és reputációját is elősegítik. Mind ennek és a tavalyi Önkéntesség Európai Évének köszönhetően egyre több területen működnek önkéntesek által is támogatott programok vagy szolgáltatások.

Az ÖKA egyik alapvető célja volt mikor 2009-ben létre hozta az Önkéntességért Díjat, hogy még többek számára vonzóvá tegye az önkéntes tevékenységet, és hogy az önkéntesség társadalmi megítélését még kedvezőbb irányba mozdítsa.

Az Önkéntes Központ Alapítvány az elmúlt évek hagyományaihoz híven az idén is meghirdeti az Önkéntességért Díj 2012. pályázatot. A díj program megvalósításában az idén az Év Vállalati Önkéntes Programja 2011. díj nyertese a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. a partnere. A vállalat számára nagyon fontos, hogy egyre többen ismerjék fel az önkéntesség társadalmi szerepét és a jó példák hatására egyre több szervezetnél és cégnél váljon olyan stratégiai szintű társadalmi felelősségvállalási elemmé, mint náluk. Mivel a Coca- Cola HBC Magyarország Kft. és az ÖKA célkitűzései az önkéntesség terjesztésében és népszerűsítésében megegyeznek ezért a vállalat fontosnak tartja, hogy ily módon is támogassa az önkéntességet.

Az Önkéntességért Díj 2012. több újdonságot is tartalmaz:

- két új díjat adományoznak,

- bevonják az érdeklődők széles körét a Facebookon keresztül megvalósuló közönség díj szavazásba.

Idén az alábbi öt kategóriában kerülnek a díjak kiosztásra:

- Az Év Önkéntese 2012. (példaértékű önkéntes tevékenységet végző magánszemélynek)

- Az Év Önkéntes Programja 2012. (sikeres önkéntes programot működtető állami, önkormányzati, egyházi fenntartású intézménynek vagy civil szervezetnek)

- Az Év Vállalati Önkéntes Programja 2012. (jól működő vállalati önkéntes programot fenntartó cégnek)

- Az Év Hírvivője 2012. (újságíró/riporternek, aki az elmúlt évben a legtöbbet tette az önkéntesség terjesztéséért)

- Az Év Közösségi Kezdeményezése 2012. (közönségdíj)

Helyi kezdeményezés olyan helyi civil szervezetek vagy közösségek számára, (pl.: baráti társaságok, ifjúsági klubok, nyugdíjas körök) akik saját maguk helyben végeznek valamilyen kiemelkedő tevékenységet önkéntesként. Ezt közönségdíj formájában adják ki, melyre online formában a Facebookon létrehozott oldalon keresztül várják a szavazatokat.

Várnak minden olyan példaértékű, minimum 3 tagú közösség (lakóközösség, szülői közösség, klubok), baráti társaság, csoportosulás, szomszédsági társulás, helyi ügyeket felvállaló civil szervezet jelentkezését, melyek példa értékű figyelemre méltó önkéntes tevékenységet végeznek a közösség fejlesztése érdekében. Ebben a kategóriában kisebb, újabb még alig intézményesült szervezetek jelentkezhetnek, melyek éves bevétele nem haladja meg az 5 millió Forintot és a 2012-es évben önállóan vagy más közösségekkel együttműködve a helyi közösség érdekeit szolgáló programokat kezdeményeztek, valósítottak meg.

A legjobb 12 pályázatot egy 5 tagú zsűri választja ki a következő szempontok alapján:

- helyi közösségépítő hatás

- a program újszerűsége, eredetisége

- technikai, pénzügyi megvalósíthatóság, ötletesség

- a program fenntarthatósága, folytatási lehetőségei

- önkéntesség jelentősége, szerepvállalása

- az elvégzett önkéntes munka minősége

Az előzsűrizés során kiválasztott 12 közösségi kezdeményezés pályázat felkerül az Önkéntes Központ Alapítvány Facebook oldalára, ahol bárki leadhatja szavazatát. Erre 2012. október 29. és 2012. november 16. között lesz lehetőség. A legtöbb szavazatot kapó nyertes kapja Az Év Közösségi Kezdeményezése 2012. díjat, melyhez egyszeri vissza nem térítendő pénzjutalmat biztosít az Önkéntes központ Alapítvány, a Coca – Cola HBC Magyarország Kft. felajánlásának köszönhetően. A pénzdíj összege egyszeri bruttó 250.000 Ft.

A többi kategória esetében a nyerteseket egy 5 főből álló szakmai zsűri választja ki, amelynek tagjai:

- dr. Garas Ildikó, az Önkéntes Központ Alapítvány kuratóriumának elnöke

- Hulej Emese, a Nők Lapja munkatársa

- dr. Radácsi László, CSR tanácsadó, a SmartLab Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója

- Pogány Éda, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója

- Scholtzné Hibay Alíz, a Magyar Hospice Alapítvány önkéntese

Részletes pályázati kiírás, szabályzat és az adatlapok elérhetőek az ÖKA honlapján, az Önkéntességért Díj menüpont alatt és a facebook.com/OnkentesKozpont címen.

A jelöléseket és pályázatokat 2012. október 04-ig várják az erre létrehozott facebook alkalmazáson keresztül vagy a [email protected] e-mail címre „Önkéntességért Díj jelölés” jeligére.

(Forrás: mas.hu)