Orbán Éva hetedik kalapácsvetésben

Orbán Éva hetedik kalapácsvetésben

2012. 07. 02.
Megosztás

Vasárnap beköszöntött a nyár Helsinkiben, napsütés és 20-21 fok várta az Európa bajnokság zárónapjának indulóit.

A kalapácsvető hölgyek - köztük Orbán Éva - kezdték a programot. A veszprémi dobónő harmadikra elért 67,92 méteres eredményével a hetedik helyen végzett és ezzel megszerezte a magyar csapat ötödik döntős helyezését.

„- Örülök, hogy végig dobhattam a hat kísérletet. Régóta erre vártam, hogy egy világversenyen hatot dobhassak a döntőben. Amikor kijöttem a pályára, jobbnak éreztem magam, mint amit az eredmény mutat. Viszont amikor harmadikra javítani kellet,
és sikerült, annak nagyon örültem. Főleg annak, hogy volt bennem annyi, hogy meg tudjam csinálni és bekerüljek a legjobb nyolcban. A második három kísérletet nagyon sajnálom, mindegyikben benne volt a lehetőség.”
A versenyt a világbajnok lengyel Anita Wlodarczyk nyerte/ 74,29 m.

A 110 gát három elődöntőjében két magyar atléta is érdekelt volt. Az elsőben Kiss Dániel szoros versenyben a hatodik legjobb volt: 13,59 mp.
„- Technikai problémám van. A kihagyás után az alapok már visszajöttek, de amitől igazán jó lenne a futás, az lassan épül fel újra. London előtt még lesz egy versenyem.”

A másodikban, a kiválóan lábra kapó Baji Balázs, a tízedik gátnál, harcban a továbbjutó helyezésért rontott és így az ötödik helyen ért célba: 13,68 -1,1w. A döntőbe a futamok első, második helyezettje és a két legjobb idő jutott.
„ - Sajnos elrontottam. Úgy a táv közepéig nagyon jól mentem, ott belerúgtam borzasztóan egy gátba, kibillentem teljesen. Próbáltam tovább folytatni, még úgy is éreztem, hogy visszajöttem a második-harmadik helyre. Az utolsó gátba megint belebombáztam és vége lett a versenynek. Döntős lehettem volna, nagyon jó formában érzem magam.”

A 10 000 méteren indult Papp Krisztina a táv első felénél tartva nem tudta folytatni versenyét.

Az EB öt napja alatt magyar válogatott három érmet nyert: Pars Krisztián – arany; Deák Nagy Marcell – ezüst; Kővágó Zoltán – bronz. Márton Anita és Orbán Éva személyében két hetedik hely gazdagítja a mérleget, Kürthy Lajos a kilencedik legjobb volt. Az eredményesen szerepelt csapat teljesítményei között még három elődöntő is szerepel: amelynek Baji Balázs, Kiss Dániel és Kaptur Éva volt részese.
Az érem táblázaton a 11., a helyezési táblázaton a 17. helyen végzett a magyar válogatott! (ml)

ATLÉTIKAI EB, HELSINKI
férfiak:
1500m Európa-bajnok: Henrik Ingebrigtsen (Norvégia) 3:46.20, 2.Florian Carvalho (Franciaország) 3:46.33, 3.David Bustos (Spanyolország) 3:46.45
110 m gát, Eb: Szergej Subenkov (Oroszország) 13.16, 2.Garfield Darien (Franciaország) 13.20, 3.Artur Noga (Lengyelország) 13.27
távolugrás, Eb: Sebastian Bayer (Németország) 834, 2.Luis Felipe Méliz (Spanyolország) 821, 3.Michel Torneus (Svédország) 817
rúdugrás, Eb: Renaud Lavillenie (Franciaország) 597, 2.Björn Otto (Németország) 592, 3.Raphael Holzdeppe (Németország) 577
4x100m, Eb: Hollandia (Brian Mariano, Churandy Martina, Giovanni Codrington, Patrick van Luijk) 38.34, 2.Németország 38.44, 3.Franciaország 38.46
4x400m, Eb: Belgium (Antoine Gillet, Jonathan Borlée, Jente Bouckaert, Kevin Borlée) 3:01.09, 2.Nagy-Britannia 3:01.56, 3.Németország 3:01.77
Nők:
1500m, Eb: Asli Cakir-Alptekin (Törökország) 4:05.31, 2.Gamze Bulut (Törökország) 4:06.04, 3.Anna Miscsenko (Ukrajna) 4:07.74
10 000m, Eb: Dulce Félix (Portugália) 31:44.75, 2.Jo Pavey (Nagy-Britannia) 31:49.03, 3.Olha Szkripak (Ukrajna) 31:51.32,...Papp Krisztina feladta
diszkoszvetés, Eb: Sandra Perkovic (Horvátország) 67.62, 2.Nadine Müller (Németország) 65.41, 3.Natalja Szemenova (Ukrajna) 62.91
kalapácsvetés, Eb: Anita Wlodarczyk (Lengyelország) 74.29, 2.Martina Hrasnová (Szlovákia) 73.34, 3.Anna Bulgakova (Oroszország) 71.47,...7.Orbán Éva 67.92
4x100m, Eb: Németország (Leena Günther, Anne Cibis, Tatjana Lofamakanda Pinto, Verena Sailer) 42.51, 2.Hollandia 42.80, 3.Lengyelország 43.06
4x400m, Eb: Ukrajna (Julija Olisevszka, Olha Zemjak, Natalja Pihida, Alina Lovinenko) 3:25.07, 2.Franciaország 3:25.49, 3.Csehország 3:26.02

AZ ÉREMTÁBLÁZAT (arany, ezüst, bronz)
1.Németország 6 6 4, 2.Oroszország 5 4 6, 3.Franciaország 5 4 5, 4.Ukrajna 4 7 6, 5.Törökország 4 2 1,6.Nagy-Britannia 3 3 1, 7.Csehország 3 1 1, 8.Hollandia 2 3 –, 9.Norvégia 1 1 2, Spanyolország 1 1 2,
11. MAGYARORSZÁG 1 1 1, Olaszország 1 1 1, Portugália 1 1 1, 14.Lengyelország 1 – 3, 15.Svédország 1 – 2, 16.Belgium 1 – –, Bulgária 1 – –, Horvátország 1 – –, 19.Fehéroroszország – 2 3, 20. Litvánia – 1 1, Szerbia – 1 1, 22.Dánia – 1 –, Észtország – 1 –, Szlovákia – 1 –, 25. Finnország – – 1, Görögország – – 1, Lettország – – 1

(Forrás: masz.hu)