Örök nyugalomra helyezték Buzánszky Jenőt

Örök nyugalomra helyezték Buzánszky Jenőt

2015. 01. 30.
Megosztás

Végső búcsút vettek pénteken Buzánszky Jenőtől, az Aranycsapat utolsóként elhunyt játékosától, Helsinki olimpiai bajnok labdarúgójától.

A fővárosi Szent István-bazilikában megtartott búcsúztatáson több százan rótták le kegyeletüket egy szál virággal, a koporsó mellett volt válogatott játékosok – köztük Mészöly Kálmán, Göröcs János, Várhidi Pál, Kovács Ferenc és Fenyvesi Máté –, valamint ifjúsági korú futballisták álltak díszsorfalat. A búcsúztatáson beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Csányi Sándor elnök.

„Buzánszky Jenő azon ritka magyarok egyike volt, akit mindenki elfogadott és tisztelt, akiben ’nemzeti legendáink egyikét tisztelhettük’ – fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő kiemelte, hogy az Aranycsapat hátvédjének élete a hazafiság története, majd Buzánszky Jenőtől idézett, aki azt mondta: érdemes magyarnak lenni. Úgy vélte, az Aranycsapat „két örökséget hagyott ránk: a teljesítményt, amelyet szinte lehetetlen felülmúlni, és a példát, hogy hogyan kell megvívni a lehetetlennel."

„Mindent azért tett, hogy Magyarországnak örömet szerezzen. Ezt itt és most köszönjük neki" – mondta Buzánszky Jenőről Orbán Viktor.

Csányi Sándor beszédében úgy fogalmazott, nemcsak Buzánszky Jenőtől, hanem „múltunk egy darabjától búcsúzunk", a magyar labdarúgás legkiemelkedőbb fejezetétől. Az MLSZ elnöke felidézte az elhunyt pályafutását, sikereit és kiemelte, hogy a mindig aktív Buzánszky Jenő szinte haláláig járta az országot, s népszerűsítette, ápolta az Aranycsapat emlékét.

Nemcsák Károly színész Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című költeményét elszavalva búcsúzott.

Több volt válogatott futballista, sportoló, politikus és közéleti személyiség vett végső búcsút az elhunyttól, így többek között Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, a Nemzet Sportolója, a MOB tiszteletbeli elnöke, Simicskó István, sportért felelős államtitkár, továbbá Magyar Zoltán MOB-alelnök és Fábián László sportigazgató.

A ceremónia zárásaként Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök vezette a temetési szertartást, amely után szűk családi körben a Szent István-bazilika altemplomában helyezték végső nyugalomra Buzánszky Jenőt. A Fájdalmas Szűzanya teremben Grosics Gyula és Kocsis Sándor közvetlen közelében lesz a végső nyughelye – az Aranycsapat kapitánya, Puskás Ferenc egy másik, közeli teremben nyugszik.

Buzánszky az Aranycsapat utolsó élő tagja volt. Játszott az 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban, Londonban és mind az öt mérkőzésen szerephez jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, melyen ezüstérmet szerzett a válogatott. 2011 óta volt a Nemzet Sportolója, tavaly novemberben pedig beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe. Az egykori nagyszerű jobbhátvéd pályafutását a Dombóvári Vasutasnál (1938-1946) kezdte, majd felnőttként a Pécsi VSK-ban (1946-1947), illetve Dorogon (1947-1960) futballozott. 274 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, a válogatottban pedig 48 alkalommal szerepelt.

Január 11-én, nyolcvankilenc évesen távozott az élők sorából.

(MOB/MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter, MTI)

Kapcsolódó cikk:
Meghalt Buzánszky Jenő
Elment az utolsó mohikán