Öt góllal győztük le Nagy-Britanniát

Öt góllal győztük le Nagy-Britanniát

2012. 07. 07.
Megosztás

A magyar férfi vízilabda-válogatott 13–8-ra legyőzte Nagy-Britanniát a Dublinban zajló felkészülési tornán.

A mieink tegnap győzelemmel kezdték a Dublin-kupát, amelyen Vámos Márton is lehetőséget kapott, mivel a cosenzai 13-mal szemben ezúttal 14 játékost lehetett nevezni a mérkőzésre. A magyar válogatott a következő meccsét péntek délelőtt játszotta a leendő olimpiai házigazda Nagy-Britanniával, amelynek szakmai igazgatója Kásás Zoltán.

A magyar csapat számára ismét kötelező volt a győzelem a szerényebb tudású rivális ellen. Ennek ellenére a britek remekül tartották magukat az első negyedben. Az első gólt is ellenfelünk szerezte: Craig vette be a tegnapi meccshez hasonlóan ezúttal is kezdő Szécsi Zoltán kapuját.

Varga Tamás és Hárai Balázs góljával ugyan fordított a magyar csapat, de hiába szerzett még gólt Madaras Norbert és Szivós Márton is, a britek mindenre tudtak válaszolni a nyitó játékrészben. Az mindenesetre intő jel volt, hogy együttesünk egy negyed alatt négy gólt kapott. Persze hiába volt ekkor 4–4 az állás, izgulnunk azért nem nagyon kellett a végeredményt illetően.

A szünetben Kemény Dénes valószínűleg a védekezés javítására hívta fel a figyelmet, s ennek meg is lett a hatása. A második negyedben már csak egy gólt kapott a magyar válogatott, amely a maga négyét ezúttal is meglőtte. A nagyszünetben 8–5-re vezettünk.

A harmadik felvonásban sem volt már probléma a védekezéssel, a támadójátékunk azonban hagyott kívánnivalót maga után. Mindössze Varga Dániel és Hosnyánszky Norbert talált be ebben az időszakban.

A különböző variációk gyakorlására a negyedik negyedben is maradt lehetőség, a győzelmünket természetesen nem veszélyeztette semmi. Csakis a pontos végeredmény volt kérdéses. Végül a magyar csapat 13–8-ra nyert.

Folytatás szombaton 21.30-kor Montenegró ellen.

FELKÉSZÜLÉSI TORNA, DUBLIN
Magyarország–Nagy-Britannia 13–8 (4–4, 4–1, 2–1, 3–2)
Magyarország: Szécsi, Varga T. 1, Madaras 2, Varga Dénes, Kásás 1, Hosnyánszky 2, Kiss G., Szivós 1, Varga Dániel 1, Biros 1, Steinmetz Á., Hárai 3, Vámos 1
Nagy-Britannia: Scott, James 1, Robinson, King, Figes 2, Waller 3, Parsonage, Vincent, Parker, Scholefield 2, Ryder, O,Regan, Middleton, Bourne, Holland (kapus)
Románia-Montenegró 14:11 (2:3, 5:2, 2:3, 1:2, - 4-1) - ötméteresekkel
G.: Matei 4, C. Radu 2, Ghiban, Diaconu, Busila, Kádár K., ill. N. Janovics 3, M. Janovics, Vukcsevics 2-2, Radovics, Petrovic, Ivovics. Az ötmétereseknél az első párban Radu bedobta, Nikola Janovics hibázott, majd Diocanu és Radovics is betalált. Ezután Kádár Kálmán gólt lőtt, Jokics elrontotta, s mivel Busila is eredményes volt, több lövésre már nem is volt szükség.
A délutáni program:
Montenegró-Nagy-Britannia 16:7 (4:2, 4:2, 4:1, 4:2)
Románia-Horvátország 7:12 (2:4, 1:3, 2:2, 2:3)

(Forrás: MTI, fotó: vlv.hu)