Paralimpia 2012: A pekingi eredmények túlszárnyalását reméli az elnök

Paralimpia 2012: A pekingi eredmények túlszárnyalását reméli az elnök

2012. 08. 29.
Megosztás

A pekingi hat érem túlszárnyalása a magyar küldöttség célja a szerdán Londonban kezdődő XIV. paralimpián, amelyen a négy évvel ezelőttihez hasonlóan 33 sportoló képviseli a magyar színeket.

"Az eredeti célunk az volt, hogy több sportolót indíthassunk, mint Pekingben, ez végül nem valósult meg" - mondta az MTI érdeklődésére Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke.
A csapat összetétele viszont változott, mivel négy éve csak látás- és mozgáskorlátozott versenyzőink indultak, most viszont ismét ott lehetnek az értelmi fogyatékos sportolók is, akik magyar részről éremesélyesek lehetnek. Pekingben egy arany és öt bronzéremmel zártunk, most ennél több dobogós helyet szeretnénk, legalább nyolc érem van a csapatban."

Az MPB első embere kifejtette, hogy az úszók közül elsősorban a címvédő és világcsúcstartó Sors Tamás, valamint Tóth Tamás végezhet az első háromban, az asztaliteniszező Pálos Péter pedig világranglista-vezetőként és világbajnokként számít favoritnak.

"Vívásban ott lesz két emblematikus sportolónk, Szekeres Pál és Krajnyák Zsuzsanna, jó helyezést várok a női párbajtőrcsapattól és a férfi tőrcsapattól is" - jelentette ki Gömöri Zsolt. "A világbajnok Szabó Nikolett cselgáncsban kerülhet a legjobbak közé, atlétikában a Biacsi-lányok, Bernadett és Ilona remekelhetnek, ugyanott titkos esélyes a nemrég csapatba került Orbán Csaba."

A szervezésről szólva a sportvezető közölte, a londoni házigazdák egy egységként kezelik az olimpiát és a paralimpiát, erre utalnak a hasonló kabalafigurák és a két esemény kommunikációja is.

"Biztos vagyok benne, hogy ragyogó rendezvény lesz" - szögezte le Gömöri Zsolt.

(Forrás: MTI)