Parasport: Együttműködési megállapodás az OORI és MPB között

Parasport: Együttműködési megállapodás az OORI és MPB között

2014. 03. 24.
Megosztás

Dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár jelenlétében írt alá együttműködési megállapodást a parasport támogatásáról a Magyar Paralimpiai Bizottság és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI). A Kormány idén is kiegészítő támogatással járul hozzá a fogyatékos sportolók felkészüléséhez.

A sportért és ifjúságért felelős államtitkár köszöntőjében elmondta, a támogatás egyértelműen a műhelyekről, egyesületekről, klubokról, intézményekről szól, ahol a napi sportszakmai munka folyik. A kormány kiemelt figyelmet fordít a lakosság egészségi állapotának javítására, a rendszeresen sportolók számának növelésére. Dr. Simicskó István megköszönte az OORI munkatársainak áldozatos munkáját, azt a magas szintű szakmai tevékenységet, amit a fogyatékos emberek egészségi állapotának javítása érdekében tesznek.

Gömöri Zsolt, az MPB elnöke komoly eredménynek nevezte az együttműködési megállapodás aláírását, amit egy fél évtizedes szakmai együttműködés előzött meg az intézet munkatársaival.

Dr. Cserháti Péter az OORI igazgatója elmondta: ez a kapcsolat a most aláírásra kerülő együttműködési szerződéssel lesz még szorosabb, a megállapodás értelmében az intézet felkészülési és versenyzési lehetőséget biztosít a parasportolók számára.

Az aláírás után nyitották meg azt a fotókiállítást, amelyet a Magyar Paralimpiai Bizottság, a fogyatékosok sportjának országos szintű népszerűsítésére a londoni paralimpiát követően írt ki profi és amatőr kategóriában. Köszöntőjében dr. Simicskó István elmondta: a mobil kiállítás nemes célt szolgált, hiszen a képek körbeutazták az országot, népszerűsítve mindenhol az integráció és a paralimpia szellemiségét.

(Forrás: Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság)