Parasport, judo Eb, Eger: összefogással, két hónap alatt sikerült megszervezni

Parasport, judo Eb, Eger: összefogással, két hónap alatt sikerült megszervezni

2013. 12. 05.
Megosztás

Minden érintett összefogásával, a britek visszalépése után két hónap alatt szervezte meg az Egerben szerdán kezdődött látássérült judo Európa-bajnokságot a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB).

„Az MPB-ben évek óta folyó tudatos szakmai munka elismerése és óriási sportdiplomáciai siker, hogy minket kértek fel beugróként az Eb lebonyolítására – mondta Gömöri Zsolt, az MPB elnöke az esemény sajtótájékoztatóján.
– A mezőny erősségét és a résztvevők létszámát tekintve is történelmi csúcs születik idén, 22 országból 150 versenyző méri össze tudását, a kísérőkkel együtt több mint 250-en vesznek részt az Eb-n. A Magyar Judo Szövetség, Eger városa és a szállást biztosító Hotel Eger&Park összefogása nélkül nem lettünk volna képesek ilyen gyorsan előkészíteni egy ekkora nemzetközi eseményt. Amikor az idei évet terveztük, nem is álmodtunk róla, hogy decemberben rendezzük a legrangosabb hazai nemzetközi versenyünket. Az IBSA felkérése egy újabb nagyon komoly siker. Idén a versenyeken sajnos nem voltunk olyan eredményesek, mint egy évvel korábban, a sportdiplomáciában viszont nagyon szép eredményeket tudunk felmutatni, a nemzetközi szervezetek tisztújító közgyűlésein fontos és nagy tekintélynek örvendő pozíciókat kaptak magyar sportvezetők. Az egri Eb-t kiíró Látássérültek Nemzetközi Sportszövetségében (IBSA) Bíró Norbert a judo sportág első számú nemzetközi vezetője, Kovács Brigitta a szervezet kincstárnoka, Tardos János nemzetközi szakértőként segíti a munkát, a Nemzetközi Kerekesszékes Vívó Szövetségnek (IWAS) Szekeres Pál az alelnöke, volt munkatársunk, Barsai Emese az európai para-asztalitenisz vezetője lett, Szathmári Dóra a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) európai klasszifikációs vezetője.”

„Eger városa nagyon büszke arra, hogy három éve folyamatosan egyre rangosabb nemzetközi viadaloknak adhat otthont – jelentette ki Rázsi Botond, a város alpolgármestere.
– Mi a keretet biztosítottuk a versenyhez, az MPB rendelkezésére bocsátottuk a sportcsarnokot, ezzel tudtunk segíteni a szervezés során és évek óta tudatosan zajlik az akadálymentesítés a városban.”

„A Hotel Eger&Park mindent elkövet vendégei minél jobb kiszolgálásáért, mindig van mit fejleszteni, tovább növeltük az akadálymentesített szobák számát, a wellness részlegünkben a medencék mellett már a szaunát is tudják használni kerekesszékkel érkező vendégeink is – mondta Harmati László, a Hotel Eger&Park vezérigazgatója.
– Munkatársaim és az itt lakó sportolók egy csapatként dolgoznak együtt, és mindig büszkeséggel tölt el a sok dicséret, amit a hozzánk érkező vendégektől kapunk. A magunk részéről eddig is mindent megtettünk és a jövőben is mindent megteszünk azért, hogy minden vendégünk elégedetten távozzon tőlünk, jó hírünket vigye a világba, és alig várja, hogy ismét visszatérhessen hozzánk.”

Bíró Norbert több feladatot is ellát a kontinensbajnokság alatt: ő a szervezőbizottság elnöke, a Nemzetközi Látássérült Sportszövetség (IBSA) judo szakágának vezetője, illetve a magyar válogatott szakvezetője is.

„Ezek a napok nem az alvásról és a pihenésről szólnak, lesz rá lehetőségem az Eb után – hangsúlyozta a szakember, aki versenyzőként 2004-ben bronzérmes volt az athéni paralimpián. – Nagyon jó volt az együttműködés az MPB és a Magyar Judo Szövetség között a szervezés során, úgy érzem, együtt képesek vagyunk még komolyabb verseny, egy világbajnokság megszervezésére is. Ami a versenyzőimet illeti: jól felkészültek, egy éremmel és egy pontszerző hellyel elégedett lennék.”

A délutáni helyosztók előtt látványos ünnepséggel hivatalosan is megnyitották az egri judo Európa-bajnokságot.

Az egri Körcsarnokban zúgott a vastaps a versenyzők bevonulásakor, illetve a nagyon látványos judo-bemutató alatt, amikor a nézőknek lassítva is bemutatták a különböző fogásokat, dobásokat. Óriási sikert aratott, amikor a lassított akciókat „visszafelé” is meg lehetett nézni, ugyanis minden akció után ugyanazokat a mozdulatokat fordított sorrendben is megcsinálták, így az álló helyzetből induló sportolók így is fejezték be az akciókat.
A rövid, látványos műsor után következtek a szintén rövid beszédek.

„Emlékszem, versenyzőként nagyon nem szerettem a hosszú köszöntőket, ezért most rövid leszek – mondta angolul Bíró Norbert, a 2004-es athéni paralimpia bronzérmese, a magyar válogatott szakvezetője, aki a megnyitón az IBSA judo vezetőjeként, a szervezőbizottság elnökeként mondott beszédet. – A szervezőbizottság számára nagy öröm, hogy egy történelmi Európa-bajnokságot készített elő az elmúlt hetekben, hiszen korábban soha ilyen sokan nem vettek részt judo Eb-n. Mindenkinek sok sikert kívánok!”

Tóth László, a lebonyolításban társszervezőként résztvevő Magyar Judo Szövetség elnöke is angolul köszöntötte a résztvevőket.

„A szervezők fantasztikus munkát végeztek, remekül előkészített Európa-bajnokság várja a résztvevőket. A Magyar Judo Szövetség mindenkinek köszönetet mond, aki részt vett a szervezésben. Az Európa-bajnokságot ezennel megnyitom.”

A megnyitó után rendezték a bronzmérkőzéseket és a döntőket.
A mieink csütörtökön lépnek tatamira. Burányi Flóra (57 kg), Szabó Nikolett (70 kg) és Vincze Gábor (81 kg) súlycsoportjában is délelőtt 10 órakor kezdődnek a küzdelmek. A szervezők minden érdeklődőt sok szeretettel várnak, a belépés a csarnokba díjtalan.

(Bernau Péter)