Péni István olimpiai kvótát szerzett

Péni István olimpiai kvótát szerzett

2015. 08. 10.
Megosztás

Péni István sportlövő kvótát szerzett légpuskában a jövő nyári Rio de Janeiró-i olimpiára a Gabalában zajló világkupán.

A 18 éves versenyző 626,6 körös eredményt ért el a légpuskások 10 méteres selejtezőjében az azeri viadalon, és egy tizeddel lemaradt a döntőről, akárcsak júniusban a bakui Európa Játékokon. Mivel azonban a legjobb nyolc sportlövő közül korábban csak ketten nem biztosították indulásukat az ötkarikás játékokon, végül ő is kvótát érő helyen zárt.

Erőnléti edzője, Tóth József elmondta: a versenyzésben komolyan hátráltatta Pénit, hogy a speciális, dioptriás szemüvege eltűnt, és egy másikat kellett használnia, amit figyelembe véve még komolyabb fegyvertény a gabalai remeklés.

„Óriási siker, hogy ilyen fiatalon kivívta az olimpiai indulás jogát. Korábban számos versenyen bizonyította már, mekkora tehetség, milyen fényes jövő áll előtte. Biztosra veszem, hogy Rióban is helyt fog állni” – fogalmazott a szakember a mob.hu-nak.

Péni júniusban interjút adott a mob.hu-nak, melyben hangsúlyozta: ahhoz, hogy a felnőttek mezőnyében is megállja a helyét, némi versenyrutinra még mindenképp szüksége van a legjobbak közt, mint ahogy a mentális felkészülésre is nagyobb hangsúlyt kell fektetni.

Gabalában Sidi Péter a negyedik helyen zárt, ő azonban áprilisban, a csangvoni világkupán már kvótát szerzett.

Kettejük mellett Tobai-Sike Renáta, Csonka Zsófia (pisztoly) és Szabián Norbert (puska) is ott lehet az olimpián, így jelenleg a sportlövőké a harmadik legnépesebb riói magyar küldöttség az úszók és az atléták után.

Róiban három puskás számot rendeznek a férfiak számára. Egy-egy versenyszámban két induló lehet azonos nemzetből. Mivel a magyar szineket már három férfi puskás képviseli az olimpián, így a honi szövetség dönti majd el melyik két sportoló indul légpuskában, puska összetett és puska fekvő versenyszámokban. A sportolók a kvótát a nemzetnek szerezték.

(MOB/czo, fotó: MOB/szp)