Peti és az olimpia

Peti és az olimpia

2014. 05. 01.
Megosztás

Még az élsportolók közül is kitűnik elszántságával, céltudatosságával a Zuglóban élő birkózófenomén, Módos Péter.

A törékeny termetű, mindössze 55-60 kg-os testsúlyú sportember pályafutása során többször bizonyította már, a fenti tulajdonságokból nem szenved hiányt. A 2008-as olimpiára még juniorként kvalifikálta magát, aztán egy furcsa vérmérgezés miatt kénytelen volt itthonról (kórházból) követni a versenyt. A sérülések gyakorlatilag egész eddigi pályafutását végigkísérték, ő ennek ellenére mindig visszaküzdötte magát a világ élvonalába.

Három Európa-bajnokságon, majd a 2012-es londoni olimpián és a tavalyi budapesti világbajnokságon is felállhatott a dobogóra. Aztán újra megsérült, ennek köszönhetően az idei áprilisi finnországi Európa-bajnokságot kénytelen volt ismét kihagyni. Ennek a sérülésnek volt köszönhető, hogy társaival ellentétben jobban ráért, és edzés helyett részt tudott venni a Zuglói Ötkarikás Esték rendezvényén is. A XIV. kerületben nagy megbecsülésnek örvendenek a sportolók.

Az önkormányzat minden évben díjazza a kiemelkedően teljesítő Zuglóban élő vagy sportoló versenyzőket, a 2012-es olimpia előtt pedig jelentős összeggel támogatta a kerületi olimpikonok felkészülését. De a holt időszakban – két olimpia között – sem szeretne megfeledkezni sportolóiról, januárban ezért indította útjára a Zuglói Ötkarikás Esték rendezvénysorozatot.

Április 29-én tehát Módos Péter és rajta keresztül a birkózás volt a vendég a Lipták Villában, ahol szokás szerint ismét telt ház, jó hangulat, és számos meglepetés fogadta az est főszereplőjét. A kiváló birkózó nem győzött csodálkozni, mikor edzője (Bacsa Ferenc), majd egykori osztályfőnöke (Schekk Ilona - Csanádi) váratlanul megjelentek a színpadon.

De a nézőtéren ott voltak jelenlegi klubjának a Kertváros SE-nek az ifjú tehetségei, illetve a zuglói Móra Ferenc Általános Iskolának az igazgatója (Horváth Gizella) és diákjai is. A Füredi lakótelepen található intézményben elsőként vetheti meg a lábát a birkózás, melynek köszönhetően remélhetőleg a jövő Módos Péterei is kikerülhetnek majd innen.

Az április 29-i kötetlen hangulatú beszélgetésen szó esett Péter szigetvári pályakezdéséről, a rendszeres fogyasztásokról, a matek érettségiről, a kiváló birkózó hobbijáról, a horgászásról, a kedvenc ételeiről és természetesen arról a nem titkolt céljáról is, melyet egy öt karika formájában már régen a mellkasára tetováltatott, hogy egyszer az életében olimpiai bajnok szeretne lenni. Nos, erre remélhetőleg Rióban esélye lesz majd.

(Riersch Tamás)