Pihenőnap elnapolva

Pihenőnap elnapolva

2013. 03. 30.
Megosztás

Szombaton tér haza az olimpiai ezüstérmes férfi négyesünk a sevillai edzőtáborból.

Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás Pauman Dániel igazán fárasztó heteken van túl – gyakorlatilag pihenőnap nélkül abszolválták a márciust.

Eső, eső és eső. Provokatív, ha azt kérdezem, hogy zajlott a melegvizes tábor?

Provokatív bizony, bár ahogyan tudom, otthon még rosszabb volt a helyzet – mondja a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán. – A sevillai tábor szakmai szempontból pont olyan volt, mint lenni szokott, csak az idő volt meglehetősen elszomorító.

Ön most először volt Fábiánné Rozsnyói Katalinnal tavaszi táborban. Fájt?

Nem mondom, hogy nem. Gyakorlatilag pihenőnap nélkül csináltuk végig az elmúlt egy hónapot, vagyis ha arról kérdez, hogy mit csináltam szabadidőmben, az alvás a legfőbb válaszom. Nem is mentem be a városba, többnyire aludtam, olvastam és filmeket néztem. Napi három vezetett edzés mellett nem kívántam semmit a pihenésen kívül. Valóban kemény, de nagyon izgalmas volt ez a négy hét. És még nekem is túl lehetett élni!

Csak egyesben edzettek vagy már próbálgattak más egységeket is?

Kétszer párosoztunk, én Pauman Danival mentem, de számomra az idei célt nem változtatta meg ez az összeülés. Vagyis elsősorban a négyesre koncentrálok.

És a többiek?

Ők is hasonlóan gondolkodnak. A tábor végére mindannyian felhoztuk magunkat egyesben, így reménykedhetünk abban, hogy a fontos versenyeken jól megy majd alattunk a csapathajó.

Meleg víz tehát letudva. Mit hoz a folytatás?

Szombaton indulunk haza, egy hétig a Gubacsi hídnál leszünk, majd tábort verünk Szolnokon, ahol a felkészülés nagy részét végezzük majd.

(Forrás: kajakkenusport.hu)