Pistorius óvadék ellenében szabadlábon védekezhet

Pistorius óvadék ellenében szabadlábon védekezhet

2013. 02. 23.
Megosztás

A bíró helyben hagyta Oscar Pistorius beadványát azzal kapcsolatban, hogy szabadlábon védekezhessen a tárgyaláson, melyen barátnője szándékos megölésével gyanúsítják.

A bíró péntek délután jó másfél órás beszéd után közölte, hogy a barátnője szándékos megölésével vádolt Oscar Pistorius szabadlábon védekezhet óvadék ellenében a per alatt.

AMIT A VÁD ÁLLÍT...

Oscar Pistorius előre eltervezett gyilkosságot követett el – a vád azt nem állítja, hogy Pistorius hosszabb ideig tervezte a bűncselekményt, de azt igen, hogy már az ölés szándékával ment a fürdőhöz, és lőtt keresztül négyszer az ajtón, halálos sérüléseket okozva Reeva Steenkampnak.

AMIT A VÉDELEM ÁLLÍT...

Oscar Pistorius – lecsatolt műlábai nélkül – kiment háza erkélyére. Zajt hallott, úgy gondolta, hogy betörő jár a házban (a házon dolgoztak, és létrák voltak a falhoz támasztva). Visszament, nem merte felkapcsolni a villanyt, bekiáltott a fürdőszobába, és mikor nem kapott választ, négyszer keresztüllőtt az ajtón otthon tartott önvédelmi fegyverével. Csupán a lövések után döbbent rá, hogy barátnőjét lőtte le. Steenkamp még élt, mikor Pistorius betörte az ajtót, és az atléta karjaiban halt meg. A gyilkosság vádja nem áll meg, a vádnak emberölésnek kellene lennie.

AZ ÍTÉLET

Nair bíró összefoglalója végén hangsúlyozta: neki nem feladata megállapítani bűnösség vagy ártatlanság kérdését, ez a főtárgyalás bírójára vár. Neki azt kell megállapítania, helyt ad-e az óvadékkérelemnek.

Nair nem érzi úgy – a vád állításával ellentétben –, hogy Pistoriusnál reálisan fennáll a szökés veszélye, és szintén nem látja bizonyítottnak, hogy az atlétának erőszakos hajlama lenne. A bíró megjegyezte, hogy csak közvetett bizonyítékok alapján hozhat döntést, és elismerte, hogy a nyomozásnak voltak hibái – ennek ellenére „valószínűtlen elemeket” talált Pistorius írásban tett vallomásában. Nem érti, hogy Pistorius miért nem győződött meg barátnője hollétéről a lövések előtt. Véleménye szerint nincs olyan körülmény, amely alapján meg kellene tagadnia az óvadék letételét – Pistorius így óvadék ellenében szabadon védekezhet tárgyalásáig.

A vita tehát arról folyik, hogy Pistorius tudta-e, ki van az ajtó mögött, az tényt és ő sem tagadja, hogy meggyilkolta az áldozatot, de gondatlanságra hivatkozik.

Az óvadék összegét egymillió dél-afrikai randban – mintegy huszonötmillió forintban – állapították meg. Százezer randot készpénzben kell letenni, kilencszázezer a biztosíték.

Pistorius szabadlábon védekezhet, vissza kell szolgáltatnia útlevelét, nem igényelhet újat. Nem léphet repülőtér területére, nem viselhet lőfegyvert és beszolgáltatja a nála levő fegyvereket. Be kell számolnia minden útjáról az őt felügyelő tisztviselőnek, engedélyt kell kérnie ahhoz, hogy elhagyja Pretoria területét, valamint egy telefonon 0–24 órában elérhetőnek kell lennie. Rendszeresen jelentkeznie kell egy kijelölt rendőrőrsön.

Az atléta büntetőtárgyalása június 4-én 8.30-kor kezdődik.

(Forrás: Totalsport.hu, NSO)