Cseh a legjobb idővel elődöntős, Hosszú és Jakabos is a 16 között

Plagányi Zsolt minden feszültséget szeretne kiűzni Cseh Lászlóból

2015. 01. 24.
Megosztás

Álmában sem gondolta volna 1998-ban Plagányi Zsolt, a Budapesti Spartacus (a mai Kőbánya SC) fiatalokkal foglalkozó úszóedzője, hogy 17 esztendő elteltével még egyszer Cseh László segítőtársa lehet, és egy tavaly decemberi napon minden idők egyik legsikeresebb magyar versenyzőjét „kapja vissza.”

„Lacira 8-10 éves kisfiúként sem lehetett nem odafigyelni, a 70-80 fős csoportban már akkor is kitűnt a jó mozgásával és a fegyelmezettségével, noha decemberi születésű srácként évvesztesként kellett felvennie a versenyt a szintén 1985-ben született társaival. Soha nem felejtem el azokat a napokat, amikor a ’rendes’ foglalkozás után szorgalmasan bevállalt még egy órát, amit sem én, sem a Lacit úszni megtanító Kiss Miklós kollégám nem elleneztünk, az egykori úszóválogatott édesapja viszont hápogott és fogta a fejét” – így elevenítette fel a csaknem két évtizede történteket a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Plagányi Zsolt (50), aki nem tagadja, hogy eddigi munkássága alatt egyetlen olyan, vagy megközelítően eredményes úszója sem volt, mint amilyen most a régi és új pártfogoltjának is nevezhető, háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László.

A Kőbánya Sportclubtól elváló – a járt útról merészen letérő – Cseh László kezdeményezte a régi együttműködés felújítását, ami csak kisebb meglepetést okozott Plagányi Zsoltnak.

„Azóta is tartottam a kapcsolatot Lacival, miután elváltak az útjaink. Minden nagy győzelmének örültem, és ha találkoztunk egymással, érdeklődéssel hallgattam meg a felkészülésével kapcsolatos beszámolóit. Leszögezve azt, hogy csak elismeréssel szólhatok a kőbányai műhelyben folyó munkáról, és Turi György erőfeszítéseiről, azt is ki kell mondanom, hogy a legerősebb kötelékek is szakadozni kezdenek egy idő után. Főleg akkor, ha egy csúcson járó, vagy onnan kicsit lefelé haladó neves versenyző a megszokott módszereket újakra szeretné felváltani. Örültem Laci felkérésének, ha nem lettem volna biztos abban, hogy segíteni tudok neki, akkor udvariasan kitérek a nagy kihívást elől. Olimpiai bajnok akar lenni jövőre, és nekem most az a dolgom, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek érte, és a céljának a megvalósulásáért”

Plagányi Zsolt úgy gondolja, hogy a sportágát kívülről-belülről tökéletesen ismerő Cseh Lászlónak nem az úszásán kell javítania, hanem olyan közös munkát végezni, ami minden feszültségétől és rossz beidegződésétől megszabadítja.

„Minden lelki görcsöt szeretnék kiűzni Laciból, aki az elmúlt évek során azt is bebizonyította, hogy mély hullámvölgyekből is képes kikecmeregni. Tizenkét éve folyamatosan mindig volt egy vagy több nyerő lapja, de ezek után is az a meggyőződése, hogy képes lehet újabb csúcsok meghódítására. Én pedig régóta vallom azt, hogy egy beérett nagy versenyzőknek sokkal inkább van szüksége lelki támaszra, mint a szakmai segítség különféle formáira.”

Cseh László jelenleg hetente tíz alkalommal látogat el az új Törökbálinti Sportközpontba, ahol a medence hosszúsága 25 méter, azaz rövidebb a kőbányainál, ez viszont az edző és a versenyző szerint sem nehezíti meg a felkészülését. Tekintettel arra, hogy a háromszoros olimpiai ezüstérmes nem újította meg a szerződését az eddigi klubjával, amit úgy is lehet mondani, hogy a Kőbánya SC elengedte az első számú versenyzőjének a kezét, Cseh László már decemberben lépéseket tett a felkészülését finanszírozó és a megélhetését biztosító „befogadó” egyesület felkutatásához. Több ajánlatot is kapott, de egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a jövőben az egri úszósportnak szerezhet dicsőséget. Ezt viszont csak a hivatalos bejelentés erősítheti meg.

(Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter, fotó: Erdélyi Gábor)