PMFC-MATIAS: Segíteni a legjobb érzés

PMFC-MATIAS: Segíteni a legjobb érzés

2012. 12. 07.
Megosztás

A PMFC-MATIAS játékos különítménye Pécsett és Vajszlón ajándékozott Mikulás napján.

Mint emlékezetes, az utolsó idei hazai bajnoki mérkőzésünk előtt arra kértük szurkolóinkat, hogy hozzanak magukkal plüss állatkákat és a csapatok bevonulásakor dobják őket be a pályára. A jótékonysági kezdeményezésünkhöz az MVM-Paks játékosai is csatlakoztak. Klubunk és az Alexandra tulajdonosa, Matyi Dezső pedig minden egyes plüss mellé felajánlott egy-egy mesekönyvet is a gyerekeknek.

A PMFC-MATIAS néhány helyi kötődésű játékosa, Lantos Levente, Dibusz Dénes, Szatmári Lóránd, Fodor Ferenc és Gajág Gergő, Elbert Gábor, cégvezető társaságában útnak indultak Mikulás napján az összegyűjtött ajándékokkal. Első állomásként a pécsi Fészek Otthon és Bölcsőde apróságaihoz látogattak, ahol hatalmas örömet okozva a csöppségeknek személyesen adták át az ajándékokat.

Ezt követően a különítmény Vajszlóra indult, ahol a helyi óvodások népes tábora fogadta a játékosokat. A gyerekek körében óriási örömet okozott a kisebb-nagyobb plüssök és könyvek odaajándékozása. Játékosaink egy rögtönzött focibemutatóval és direkt az erre az alkalomra készített autogramkártyák kiosztásával kedveskedtek. Az intézmény igazgatója átkalauzolta játékosainkat a szomszédos általános és szakközépiskolába, ahol a helyi fiatalok is nagy örömmel fogadták a pécsieket. A rövid idegenvezetést követően az intézmény futballistái kipróbálhatták tudásukat Dibusz Dénessel a kapuban, amit további autogramkártyák dedikálása és kiosztása követett.

(Forrás: Brassói Attila)