Puskás Ferenc mellszobrot avattak Kispesten

Puskás Ferenc mellszobrot avattak Kispesten

2013. 03. 28.
Megosztás

Szerdán délután Puskás Ferenc, a magyar labdarúgás legnagyobb egyénisége, Kispest Díszpolgára közelgő születésnapja tiszteletére bronz mellszobrot avattak a Kőbánya-Kispesti közlekedési csomópont (KÖKI Terminál) előtti parkban, a Vak Bottyán utca és a Sibrik felüljáró kereszteződésénél. Ez Budapest első köztéri Puskás szobra. A szobor alkotója Kristóf Lajos, aki a szobrászművészet mellett ismert sportfotós is.


A nagy számban megjelenteket a Himnusz elhangzása után Gajda Péter, a kerület polgármestere köszöntötte. Külön is köszöntötte Puskás Ferenc özvegyét, a Puskás Általános Iskola tanulóit, a Magyar Futball Akadémia és a Budapest Honvéd FC képviselőit.
"Azon a szomorú 2006 novemberi napon megfogadtuk, hogy méltóképpen őrizzük Puskás emlékét. Azóta is mindent megteszünk, hogy emléke örökké éljen" - utalt köszöntőjében Puskás halálának dátumára Gajda Péter, a főváros XIX. kerületének polgármestere, aki hozzátette, a bronz mellszobor leleplezése előtt már emléktáblát avattak, illetve utcát és iskolát neveztek el az olimpiai bajnok futballistáról Kispesten.

A kerületi elöljáró kifejtette, nem verseny, hogy hol avatják fel az első Puskás-szobrot a fővárosban, de a kispestiek egyetértenek abban, "hol máshol lenne erre megfelelőbb helyszín, mint Kispesten". Gajda ezzel arra utalt, hogy csütörtökön Óbudán avatnak fel egy egészalakos Puskás-szobrot. Hétfőn lesz Puskás Ferenc születésének 86. évfordulója.

Dr. Tarnai Richárd, a kerület országgyűlési képviselője méltatta Puskás Ferenc életútját, sporteredményeit.
"Nagyon szerette a labdát, a játékot, a feleségét és a szabadságot" - emlékezett a Bp. Honvéd egykori saját nevelésű sztárjátékosára az országgyűlési képviselője, aki örömét fejezte ki, hogy Puskás, ha ilyen formán is, de hazatért szülőhelyére.

Ezután a szobrot Gajda Péter és Tarnai Richárd mellett a magyar válogatott gólrekorderének özvegye leplezte le, aki könnyeivel küszködve annyit mondott, nagyon köszöni a megjelenteknek, hogy idefáradtak a férje emlékének adózni.

Az olimpiai iskoláink sorába tartozó Puskás Ferenc Általános Iskola tanulói egy rövid sportos műsort adtak elő.

Az eseményen részt vett Puskás Ferenc húga, Éva, továbbá Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, illetve megjelentek a kispesti Magyar Futball Akadémia és a Puskás Ferenc általános iskola növendékei is. A MOB és a MOA képviseletében Győr Béla, a MOA Tanácsának tagja vett részt a szoboravatáson.

(Forrás: mti / MOB, fotók: Győr Béla)