Rendkivüli közgyűlés

Rendkívüli közgyűlés

2013. 03. 02.
Megosztás

Két napirendi pontot tárgyalt meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendkívüli közgyűlése.

A tagszervezetek képviselői egy ellenszavazattal elfogadták a sportág következő évekre vonatkozó stratégiáját. Ehhez igazodva az alapszabály minden olyan pontja is módosításra került, amelynek az új stratégiát kell megvalósítania.

Az új sportági stratégia az élversenyzők eredményességének megtartása mellett nyit a környezetvédelem, az iskolai sport, a diáksport és a lakossági sport irányába is. Figyelembe veszi az állami sportirányítás és az olimpiai mozgalom célkitűzéseit és illeszkedik az európai sportstratégia új irányaihoz is.

A sportági stratégia végrehajtásának kiemelkedő feladatai közé a közgyűlés döntése alapján bekerült a sportszakmai munka megerősítése, vagyis a sportág eredményességének megtartása, a szövetség és a klubok fenntartható gazdálkodásának biztosítása, a marketing-kommunikációs munka továbberősítésének szándéka, valamint az MKKSZ-t alkotó tagszervezetek önállóságának fokozása. A közgyűlés az új sportági stratégia elfogadásával kinyilvánította, hogy a fenti célok elérését fontosnak tartja.

Az új stratégia végrehajtásának legfontosabb eleme, hogy a szakmai igazgató a jövőben nem csak a versenysportért, hanem az összes szakágért felelős lesz, vagyis át kell látnia és össze kell fognia a sportág teljes vertikumát. Ennek megfelelően a közgyűlés az alapszabályban kibővítette a mindenkori szakmai igazgatói jogkörét.

„Az alapszabály minden olyan pontja, amely az új stratégia végrehajtására vonatkozik, elfogadásra került – mondta a közgyűlés végén Baráth Etele, az MKKSZ elnöke.
A közgyűlés azt a döntést hozta, hogy a szövetség áprilisi tisztújítása után, már az új elnökség és azon belül is az új szakmai alelnök joga legyen eldönteni, hogy milyen formában alakul szeptembertől az MKKSZ szakmai munkája. Vagyis a szakmai alelnök lesz az, aki az elnökség, vagy ha kell, a közgyűlés elé terjeszti, hogy milyen formában képzeli el a munkamegosztást a szakmai igazgató, valamint a válogatott keretekkel foglalkozó szakemberek között."

A szövetség elnöksége a hét elején októberig meghosszabbította Storcz Botond felnőtt-, és Hüttner Csaba utánpótlás-kapitány megbízatását, így a gyorsasági és a maraton válogatott felkészítése az idei szezonban az eddigi keretek között zajlik. A válogatottak irányításának szakmai struktúrája csak októbertől változhat, amennyiben ezt az újonnan felálló elnökség indokoltnak találja.

(Forrás: kajakkenusport.hu)