Rio ígéri, mindennel elkészül

Rio ígéri, mindennel elkészül

2014. 10. 30.
Megosztás

A 2016-os riói olimpia kommunikációs igazgatója el sem tudja képzelni, hogy bármely létesítmény ne készülne el időben.

„A létesítmények megépítése fontos, egyúttal könnyen kivitelezhető része a projektnek. Semmi okunk a kapkodásra, minden a tervek szerint halad” – mondta Mario Andrada a Rendező város: Pályázni a győzelemért névre keresztelt konferencián.

„A Deodoro Komplexum felhúzásának későn kezdtünk neki, de mindenki tisztában van vele, hogy időközben pótoltuk a lemaradást.”

A kommunikációs igazgató hozzátette, a létesítmények mellett rengeteg minden szükséges egy sikeres olimpia megrendezéséhez, ám, látva a dolgok alakulását, megígérheti, semmit sem hagynak az utolsó pillanatra.

„Valamennyien tudjuk, hogy a játékoknál az egyik másodpercben jól állunk, a következőben már le vagyunk maradva, aztán megint minden rendben. Emiatt nem kell aggódni.”

Mario Andrada szavaira ráerősített a konferencián szintén szót kérő Sir Martin Sorrell, a világ legnagyobb kommunikációs csoportjának, a WPP-nek a vezetője.

„Százötven százalékig biztos vagyok abban, hogy minden rendben lesz, és hogy érzelmi szempontból is egészen különleges olimpiának lehetünk majd tanúi.”

„Nem hiszem, hogy a világon sok város különb olimpiát rendezne 2016-ban, mint Rio de Janeiro, sőt, talán egy sem. A kétkedőknek, úgy vélem, el kellene hallgatniuk.”

Mario Andrada ennek kapcsán megjegyezte:

„Való igaz, a jó hír nem hír. A nagy eseményeket általában szkepticizmus övezi az előkészületi szakaszban, arról pedig, ha világossá válik, hogy a félelmek alaptalanok voltak, már nem számolnak be.”