Rögtön egy magyar kvóta a parakenus vb első napján

Rögtön egy magyar kvóta a parakenus vb első napján

2016. 05. 18.
Megosztás

Kedden elkezdődött a parakenusok számára a világbajnokság Duisburgban, ráadásul Varga Katalin révén rögtön paralimpiai kvótát is szerzett a magyar delegáció.

Tavaly a milánói kvalifikációs világbajnokságon egyetlen parakenus versenyzőnk, a kajakos Váczi Anita vívta ki a riói indulás jogát, a kedden kezdődött világbajnokságon még gyarapítható a magyar kvóták száma. Weisz Róbert, a szakág vezetője 3-4 hely megszerzésében reménykedik. Sőt, ebből már egy kvóta kedden biztossá is vált.

„Varga Katalinról van szó, aki a hölgyek középső KL2-es kategóriában a tavalyi világbajnokságon a B-döntőben szerepelt. De annyian kikerültek a klasszifikációs vizsgálaton előle, hogy jelenleg az ötödik helyen szerepel a kvótaszerzők között. Tehát riói kvótával rendelkezik Kati, annak ellenére, hogy itt most nem versenyez” – árulta el Weisz Róbert.

A többiek azonban vízre szálltak. Suba Róbert, aki a KL1 között versenyez, megnyerte keddi előfutamát, így a csütörtöki döntőben riói kvótáért indulhat.

„Nekünk az egyensúlyt megtalálni sokkal nehezebb, mert deréktól lefelé le vagyunk bénulva. A szél, főleg az oldalszél, ami ma volt megnehezítette a dolgunkat” – magyarázta Suba Róbert, akinek kategóriájában Juhász Tamás a középfutamban folytathatja.

A szeptember 7. és 18. között sorra kerülő paralimpián a jelenlegi állás szerint úszásban tíz, asztaliteniszben hat, atlétikában három, erőemelésben, cselgáncsban, sportlövészetben és kajak-kenuban egyaránt kettő, kerékpársportban pedig egy magyar, összesen 28 versenyző indulhat.

(MOB/MKKSZ, fotó: MTI/Kovács Tamás, a képen Geri Dániel látható)