Sajtótájékoztatót tartott a MOB 50 nappal Rio előtt

Sajtótájékoztatót tartott a MOB 50 nappal Rio előtt

2016. 06. 16.
Megosztás

Ötven nappal a riói olimpia előtt sajtótájékoztatót tartott a Magyar Olimpiai Bizottság a Magyar Csapattal kapcsolatban, valamint beszámolt az előkészületekről is.

A sajtótájékoztatón Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a riói Magyar Csapat küldöttségvezető-helyettese köszöntötte a megjelenteket, és a labdarúgó-válogatott Ausztria elleni sikerével nyitotta beszédét. Olimpiai bajnokunk megemlítette az éppen ma felavatott olimpiai falut, valamint beszélt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szoros együttműködéséről.

A szót Fábián László, a MOB sportigazgatója vette át, és hangsúlyozta: a logisztikai feladatokat végzi a Magyar Olimpiai Bizottság, az előkészületek a megfelelő ütemben haladnak. A riói Magyar Csapat vezetője bízik még további kvóták megszerzésében, valamint abban, hogy olimpikonjaink tisztán, becsületesen és sikeresen szerepelnek Rióban.


Dr. Téglásy György, az OSEI főorvosa megnyugtatott mindenkit a Zika-vírussal kapcsolatban, valamint beszélt a kiemelt szűrővizsgálatokról, az ajánlott védőoltásokról és a betegségek elleni védekezésről is. Hozzátette: az áprilisi vívó-világbajnokságon semmilyen negatív tapasztalatuk nem volt Rióban. Boros József, a Tensi ügyvezető igazgatója kiemelte: a szurkolók elengedhetetlenek a sikerhez, reméli, hogy a lelátók tömve lesznek Rióban lelkes magyar drukkerekkel. Az utazási iroda elöljárója elárulta: 12 ezer jegyet kaptak a riói szervezőktől, melyeket a napokban vesznek át Brazíliában.

Császári Attila, az adidas Budapest marketing-igazgatója büszkén beszélt arról, hogy a sportszergyártó cég immáron 48 éve öltözteti a Magyar Csapatot. A sajtótájékoztató keretein belül az adidas egyedi, olimpiai bajnokainknak szóló emlékpólót adott át Vörös Zsuzsannának (2004, Athén), Szondy Istvánnak (1952, Helsinki), Szabó Bencének (1988, Szöul, 1992, Barcelona), Fábián Lászlónak (1988, Szöul), Martinek Jánosnak (1988, Szöul) és Mizsér Attilának (1988, Szöul). A cég az összes még élő olimpiai bajnoknak a riói olimpiáig átad egy névre szóló pólót, melyen aranyérmük megnyerésének éve és helyszíne látható.


Fábián László, Szabó Bence, Vörös Zsuzsanna, Szondy István, Martinek János, Mizsér Attila

„A magyarok 1896 óta összesen 168 olimpiai aranyérmet nyertek, amely egy ekkora országtól óriási teljesítmény, ráadásul ezzel az eredménnyel a nyári olimpiák összesített éremtáblázata alapján hazánk a 8. helyen szerepel a világ országai között. Az adidas 1968 óta részese lehetett ezeknek a sikereknek, hiszen ebben az évben gyártott a márka első alkalommal textiliát és a Magyar Olimpiai Csapatot már a kezdetektől öltöztette. Sportolóink 50 nap múlva ismét bizonyíthatnak és szerettünk volna egy egyedi kezdeményezéssel mi is tisztelegni az eddigi és a jövőbeli olimpiai sikerek előtt, ezért ajándékozunk minden élő olimpiai aranyérmesünknek egy-egy egyedi olimpiai pólót a bajnok a következő hetekben” – mondta el Lengyel Zsolt, az adidas ügyvezető igazgatója.

„Sikeres olimpiai szereplést kívánok az összes magyar olimpikonnak, legalább olyat, mint amilyet mi teljesítettünk 1952-ben Helsinkiben” – mondta az emlékpóló átvételekor amolyan riói útravalóként a 90 esztendős Szondy István öttusázó olimpiai bajnok.

„Nagyon köszönöm ezt a kedves ajándékot! Adidas pólója ma már mindenkinek lehet, de ilyen egyedi ez az egy van a világon, és ettől ilyen különleges” - mondta a kétszeres olimpiai bajnok vívó, aki kettőt is kapott.

Az eseményen a Magyar Olimpiai Bizottság bemutatta új arany fokozatú támogatóját, a HARTMANN-RICO Hungária Kft-t, mellyel egyéves szerződést kötött.

Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója – aki a Magyar Csapat most bemutatott pódiumruhájában vezette az eseményt – bejelentette, hogy a riói formaruhákat július másodikán kezdik el kiosztani a Syma rendezvénycsarnokban, valamint beszélt arról is, hogy a Zika-vírust terjesztő szúnyogok populációja mintegy 90 százalékkal csökkent az elmúlt időszakban Rióban a szervezők tájékoztatása szerint.

Az eseményen több Rióra készülő sportoló és sportági vezető is részt vett, így többek közt Lőrincz Tamás birkózó, Mohamed Aida vívó, Földházi Zsófia és Demeter Bence öttusázók, Horváth Bence és Szomolányi Máté kajakozók, Tobai-Sike Renáta és Szabián Norbert sportlövők, valamint Joó Abigél judós.

„Tegnap éjjel jöttünk haza a franciaországi edzőtáborból, és a repülőtér tele volt futballszurkolókkal. Az egyik ismert magyar buzdító dalt énekelték, ami rendkívül lelkesítő volt így az olimpia előtt” – fogalmazott Tobai-Sike Renáta.

A riói olimpiára nevezhető magyar sportolók (154/152+1 fő, zárójelben a kvótát megszerzők neve):

Asztalitenisz (3): Lovas Petra, Póta Georgina, Pattantyús Ádám.

Atlétika (21 versenyző teljesített olimpiai szintet/19 versenyző nevezhető): Baji Balázs (110m gát – 13.44), Helebrand Máté (20 km gyaloglás – 1:22.38), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés – 67.36), Pars Krisztián (kalapácsvetés – 79.23), Srp Miklós (50 km gyaloglás – 4:01.44), Papp Krisztina (maraton – 2:36.59), Madarász Viktória (20 km gyaloglás – 1:30.47), Krizsán Xénia (hétpróba – 6322), Szabó Barbara (magasugrás – 1.94), Márton Anita (súlylökés – 18.94 méter), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba – 6389), Simona Staicu (maraton – 2:41.28), Csere Gáspár (maraton – 2:16.30), Szabó Tünde (maraton – 2:41.09), Józsa Gábor (maraton – 2:16.53), Rácz Sándor (50 km gyaloglás – 4:05.03), Gyurkó Fanni (maraton – 2:43.17), Venyercsán Bence (50 km gyaloglás – 4:02.35), Kovács Barbara (20 km gyaloglás – 1:35.10), Erdélyi Zsófia (maraton – 2:35.34), Récsei Rita (20 km gyaloglás – 1:35.33).

Birkózás (8): Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg), Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg), Veréb István (szabadfogás, 86 kg), Varga Ádám (kötöttfogás, 98 kg), Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg), Sastin Marianna (női 63 kg), Németh Zsanett (női 75 kg), Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg).

Evezés (3): Pétervári-Molnár Bendegúz (normálsúlyú egypárevezős), Juhász Adrián, Simon Béla (kormányosnélküli kettes)

Judo (8): Csernoviczki Éva (-48 kg), Karakas Hedvig (-57 kg), Joó Abigél (-78 kg), Ungvári Miklós (-75 kg), Csoknyai László (-81 kg), Tóth Krisztián (-90 kg), Cirjenics Miklós (-100 kg), Bor Barna (+100 kg).

Kajak-kenu (17 – 8 férfi és 5 női kajakos, 4 férfi kenus): K-2 200m (Tótka Sándor, Molnár Péter), K-4 1000m (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel), K-1 1000m (Dombvári Bence), K-2 1000m (Dombvári Bence, Hufnágel Tibor), C-1 200m (Hajdu Jonatán), C-1 1000m (Vajda Attila), C-2 1000m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert), NK-1 200m (Vad Ninetta), NK-1 500m (Kárász Anna), NK-2 500m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta), NK-4 500m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Kárász Anna).

Kerékpársport, mountain-bike (1). A kvótát a nemzet kapta, a szövetség döntése alapján Parti András utazik Rióba.

Ökölvívás (1): Harcsa Zoltán (75 kg).

Öttusa (4): Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Demeter Bence, Marosi Ádám.

Sportlövészet (8): Tobai-Sike Renáta (pisztoly), Sidi Péter (puska), Péni István (puska), Szabián Norbert (puska), Csonka Zsófia (pisztoly), Miskolczi Julianna (puska), Tátrai Miklós (pisztoly), Egri Viktória (pisztoly).

Súlyemelés (1): az Eb-n szerzett nemzeti kvóta, a szövetség dönt a Rióba utazó versenyzőről.

Szörf (2): Gádorfalvi Áron és Cholnoky Sára (RS:X).

Tenisz (1): Babos Tímea

Tollaslabda (1): Sárosi Laura

Torna (2): Kardos Botond/Hidvégi Vid és Kovács Zsófia/Markra Noémi (a férfi és a női tesztversenyen is mindkét tornász olimpiai kvótát érő helyen végzett, de a szabályok értelmében csak egyikük vehet majd részt az olimpián).

Triatlon (4): ifj. Faldum Gábor, Kovács Zsófia, Tóth Tamás, Vanek Margit.

Úszás (31 versenyző teljesített „A” szintet/a nevezhető versenyzők száma a szövetség döntésétől függ): Takács Krisztián (50m gyors – 21.89), Bernek Péter (200m gyors – 1:47.43; 400m gyors – 3:46.29, 1500m gyors – 15:11.05; 400m vegyes – 4:16.24), Gyurta Gergely (1500m gyors – 14:59.92; 400m vegyes – 4:14.79), Balog Gábor (100m hát - 54.06; 200m hát – 1:57.76), Gyurta Dániel (100m mell – 1:00.42; 200m mell – 2:08.58), Cseh László (100m pillangó – 50.86; 200m pillangó – 1:52.91; 200m vegyes – 1:58.17), Kenderesi Tamás (200m pillangó – 1:54.79), Verrasztó Dávid (200m vegyes – 1:59.59; 400m vegyes – 4:09.90), Hosszú Katinka (200m gyors – 1:55.41; 400m gyors – 4:05.75; 800m gyors – 8:31.43; 100m hát – 58.78; 200m hát – 2:06.18; 200m pillangó – 2:07.11; 200m vegyes – 2:06.12; 400m vegyes – 4:29.89), Kapás Boglárka (400m gyors – 4:03.47; 800m gyors – 8:21.40; 200m pillangó – 2:08.99; 400m vegyes - 4:40.25), Szilágyi Liliána (100m pillangó – 57.54; 200m pillangó – 2:07.05), Jakabos Zsuzsanna (200m gyors - 1:58.11, 200m pillangó – 2:07.11; 200m vegyes – 2:10.82; 400m vegyes – 4:37.38), Verrasztó Evelyn (200m gyors: 1:58.16, 200m vegyes – 2:12.32; 400m vegyes – 4:41.77), Sebestyén Dalma (200m mell – 2:26.47, 200m vegyes – 2:14.11), Kis Gergő (400m gyors – 3:49.43), Késely Ajna (200m gyors - 1:58.24, 400m gyors – 4:07.90), Kozma Dominik (200m gyorson – 1:47.43), Zámbó Balázs (200m hát – 1:58.14), Földházi Dávid (200m hát – 1:58.09), Juhász Adél (800m gyors – 8:33.50), Rasovszky Kristóf (1500m gyors – 15:12.89), Burián Katalin (200m hát - 2:10.17), Bohus Richárd (100m gyors – 48.92).

férfi 4x100m, 4x200m gyorsváltó (8 úszó)

A férfi 4x100m vegyesváltót és a női 4x200m gyorsváltót az egyéni számokban résztvevők alkotják.

Biczó Bence (200m pillangó – 1:55.80), Grátz Benjámin (400m vegyes – 4:15.16), György Réka (400m vegyes – 4:39.36) rendelkezik A-szinttel, de van náluk két jobb eredményt elért úszó az adott versenyszámban.

Nyíltvízi úszás (2): Risztov Éva, Papp Márk

Vitorlázás (3): Berecz Zsombor (Finndingi), Vadnai Benjámin (Laser Standard) és Érdi Mária (Laser Radial).


Vívás (9+1): férfi párbajtőr-válogatott (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András és Somfay Péter szerzte meg a kvótát, az olimpián egy fő tartalékként vesz részt), Knapek Edina és Mohamed Aida (tőr), Szász Emese (párbajtőr), Márton Anna (kard), Szilágyi Áron, Decsi Tamás (kard).


Vízilabda, női válogatott (13): Gangl Edina, Czigány Dóra, Antal Dóra, Kisteleki Hanna Anna, Szűcs Gabriella, Takács Orsolya, Illés Anna Krisztina, Keszthelyi Rita, Tóth Ildikó, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Garda Krisztina, Kasó Orsolya szerezte meg a nemzeti válogatottnak szóló kvótát.

Vízilabda, férfiválogatott (13): Nagy Viktor, Bisztritsányi Dávid, Szivós Márton, Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Zalánki Gergő, Decker Ádám, Bedő Krisztián, Vámos Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Manhercz Krisztián szerezte meg a nemzeti válogatottnak szóló kvótát.

Fontos megjegyezni, hogy több sportágban – például kajak-kenuban, vízilabdában – nem névre szólnak a kvóták, hanem nemzetnek, csapatnak, vagy éppen hajóegységnek. Továbbá egy olimpiai szint teljesítése nem jelenti azt, hogy a sportoló automatikusan indul is az ötkarikás játékokon. Figyelembe kell venni azt is, hogy egy-egy adott versenyszámban – például úszás, atlétika – a szabályok értelmében hány magyar versenyző indulhat az olimpián, hiába érte el több sportolónk az adott versenyszámban az induláshoz szükséges eredményt...

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)