Hatvanperces öttusa

Schmitt Pált lenyűgözi az Eb, és nagyon szorít a magyar pólósokért

2014. 07. 19.
Megosztás

Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökét lenyűgözi a vízilabda Európa-bajnokság hangulata a Margitszigeten, és büszkén tapasztalja, hogy a magyar szurkolók valósággal belehajszolják a győzelembe a mieinket.

Schmitt Pál amellett, hogy 1968-ban Mexikóvárosban, négy évvel később pedig Münchenben is olimpiai aranyérmet nyert a párbajtőrcsapattal, a hazai versenyeken is szép sikereket ért el, 1975-ben például dobogóra állhatott a budapesti világbajnokságon.

„Egy sportoló számára mindig az érmekben mérhető eredményesség számít elsősorban, és hazai közönség előtt különösen emlékezetes egy nagy győzelem” – mondta Magyarország korábbi köztársasági elnöke a mob.hu-nak a németek ellen 16-8-ra megnyert meccs alkalmával, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (képünkön, balról a második) társaságában tekintett meg.

„Magam is jó szívvel emlékszem vissza rá, mindig mekkora támogatást kaptam vívóként a magyar emberektől, a csapatsportoknál pedig ez hatványozottan igaz. A pólósok most a saját bőrükön érezhetik, mekkora pluszt jelent sok ezer magyar szurkoló szeretete, akik az első pillanattól az utolsóig kitartanak a csapat mellett.”

Schmitt Pál mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a jövőben is így maradjon.

„A Németország elleni meccsre az unokáimmal jöttem ki. Szeretném, ha bennük is tudatosulna, a sportnak milyen fontos szerepe van abban, hogy egy társadalom jól működjön. Megtanít egymásért küzdeni, méltósággal viselni a győzelmet és a vereséget – olyasmik ezek, amelyekre a civil életben is óriási szükség van nap mint nap.”

Schmitt Pál a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként számos sporteseményen, különböző fórumokon képviseli Magyarországot, és örömmel tölti el, hogy Benedek Tibor együttese ennyire sikeresen szerepel a budapesti kontinensviadalon.

„A csapat már a tavalyi barcelonai világbajnokságon is megmutatta, amelyik viadalon csak elindul, ott éremesélyes, és eddig az Eb-n is fantasztikusan teljesít. A szerbektől sokan tartottak, de szerencsére őket is sikerült legyőzni egy ragyogó találkozón. A továbbiakban is igyekszem minél többször kilátogatni a Margitszigetre, és remélem, a véghajrában is lesz okunk ünnepelni.”

A németek elleni siker azt jelenti, hogy a magyar válogatott a Horvátország elleni hétfői mérkőzéstől függetlenül csoportelső, és jövő pénteken – a negyeddöntőt „átugorva” – már a döntőbe jutásért száll harcba.

(Czövek Oszkár)


A csoportkör szombati, 4. fordulójának zárómérkőzése előtt Gyárfás Tamás alelnök, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) kommunikációért felelős vezetője köszöntötte a 2013-as év legjobb vízilabdázójának választott Varga Dénest, és adta át - Paolo Barelli, az európai szövetség, a LEN elnöke társaságában - a magyar pólóst megillető FINA-elismerést. A kitüntetett játékost a margitszigeti Hajós uszoda csaknem teltházas lelátóján több mint ötezer ember ünnepelte.

Benedek Tibor szövetségi kapitány a mérkőzés után az M1 csatornán nyilatkozva azt mondta, a találkozó elején problémájuk volt az emberhátrányos helyzetek megoldásával, de ezt a nagyszünetben sikerült megbeszélniük. "Ezután már nem jelentettek akkora gondot a németek gyors emberelőnyös akciói, ezen kívül fizikálisan is jobban bírtuk a végét, s rendszerint megfelelően ki tudtuk védekezni a németek támadásait" - nyilatkozta Benedek Tibor.

VÍZILABDA EB, FÉRFIAK, 4. FORDULÓ:
B-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG–16–8 (4–3, 5–4, 3–0, 4–1), Hajós uszoda, 5900 néző. Vezette: Toygarli (török), Margeta (szlovén)
MAGYARORSZÁG: NAGY V. – Gór-Nagy, SZIVÓS 1, VARGA DÉNES 5, HÁRAI 2, Varga Dániel 1
Madaras 1 Csere: Tóth M., Decker Á. 1, HOSNYÁNSZKY 2, VÁMOS 2, ERDÉLYI 1
NÉMETORSZÁG: Schenkel – Öler 1, NOSSEK 2, Real 2, Eidner, BUKOWSKI, M. STAMM 2. Csere: Kong (kapus), Schlotterbeck 1, Van der Bosch, Jüngling, Schüller, Obschernikat
Gól – emberelőnyből: 8/7, ill. 9/3 Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. – Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Gór-Nagy (24. p.), Jüngling (29. p.), Schüller (30. p.)
Horvátország-Szerbia 8-8 (2-3, 3-2, 1-2, 2-1)
Spanyolország-Franciaország 13-5 (2-0, 3-3, 4-2, 4-0)
Az állás: Magyarország (már elődöntős) 12 pont, Horvátország 8, Szerbia 7, Spanyolország 7, Németország 0, Franciaország 0

A csoport:
Olaszország-Montenegró 6-6 (2-0, 0-1, 2-3, 2-2)
Görögország-Románia 10-9 (2-3, 3-2, 2-2, 3-2)
Oroszország-Grúzia 16-12 (3-3, 4-1, 4-7, 5-1)
Az állás: Olaszország 10 pont, Montenegró 10, Görögország 9, Románia 3, Oroszország 3, Grúzia 0

A vasárnapi program:

Nők
csoportkör 3. (befejező) forduló:

13:00 - Oroszország- Franciaország
14:30 - Hollandia-Görögország
16:00 - Olaszország-Spanyolország
17:30 - Magyarország- Nagy-Britannia