Sikerrel rajtolt az 5próba Rióba kiemelt eseménysorozata Velencén

Sikerrel rajtolt az 5próba Rióba kiemelt eseménysorozata Velencén

2015. 08. 29.
Megosztás

Komoly érdeklődés övezte az 5próba Rióba első kiemelt eseményét szombaton a Velence Korzón.

Az eseményt dr. Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgató-helyettese nyitotta meg, aki hangsúlyozta: ahhoz, hogy Budapest és Magyarország 2024-ben olimpiát rendezhessen, az élsport mellett a szabadidősportra is hangsúlyt kell fektetni, minél többeket rábírni a sportolásra.

Koszti András, Velence polgármestere beszédében kiemelte, városa büszke arra, hogy otthont adhat a sorozat első állomásának, és hogy ilyen sokan látogattak ki a helyszínre.

A próbákat (úszás, kerékpározás, futás) mintegy kétszázan teljesítették, a versenyzők négyötöde több sportágban is megmérette magát.

Velencére természetesen a Mini 5próba Rióba is kitelepült. Dudás Miklós világbajnok kajakozó, aki korábban Miskolcon már próbára tette magát, ezúttal a csúcsot is megdöntötte az ergométeres evezőgépen.

Ugyancsak kilátogatott a helyszínre Csernoviczki Éva olimpiai bronzérmes judós, aki úgy nyilatkozott: „Bár a főnyeremény egy riói út, én szeretnék saját erőből kijutni az olimpiára, és ott minél tovább versenyben maradni.”

Medveczky Erika múlt héten aranyérmet nyert a milánói kajak-kenu világbajnokságon, ez alkalommal pedig már a mini 5próbán brillírozott. „Remek kezdeményezésnek tartom a sorozatot. Általa olyanok is kedvet kaphatnak a sportoláshoz, akik addig hanyagolták a testmozgást. Nagy élmény volt részt venni a velencei eseményen.”

Az 5próba Rióba egy komplex szabadidősport-rendszer. A következő egy évben minimum tíz kiemelt 5próba Rióba fesztiválnapot szervez a MOB a helyi önkormányzatok bevonásával. Ezeken a csúcseseményeken az öt sportágból – futás, úszás, kerékpározás, kajak-kenu, gyaloglás – helyszínenként háromban lehet próbázni.



Nevezni az otprobarioba.hu oldalon lehet. A lényeg, hogy 100 pontonként jár egy Irány Rio! sorsjegy, amellyel a riói olimpiára lehet utazást nyerni. A további díjakról és tudnivalókról a hivatalos weboldalon és Facebook-oldalon található információ.


(MOB/czo)