Sima győzelem Románia ellen

Sima győzelem Románia ellen

2012. 12. 30.
Megosztás

Magabiztosan győzött Románia ellen a magyar férfi válogatott a vb-felkészülési sorozat első meccsén.

A spanyolországi világbajnokságra készülő nemzeti csapatban Mocsai Lajos szinte mindenkinek lehetőséget adott, láthatóan az építkezés volt a célja a találkozónak.

A csapatkapitány, Harsányi góljaival kezdődött a mérkőzés. A románok először az 5. percben találtak Mikler kapujába. A valóban felkészülési hangulatban zajló meccsen a vendégek a 11. percben hétméteresből szerzett góllal előnybe kerültek, de Mikler ezután ajtó-ablak ziccert hárított, méghozzá kettőt. A nyitott védekezést játszó magyarok ritmust váltottak, és pillanatok alatt visszavették az irányítást. A játékrész közepén Mocsai többet cserélt, a csapat hatos falas védekezésre váltott és 6 perccel később indításból szerzett gólokkal már hárommal vezetett, sőt a félidő hajrájára már néggyel. Végül 16-11-es vezetéssel mehet pihenni a magyar csapat a szünetre.

A második játékrész elején tovább nőtt a különbség a frissen beállt Grebenár két góljával. Mocsai pályára küldte Krivokapicsot, Mocsait, Szöllősit, és Liszkait is, így Tatai és Putics kivételével minden magyar pályára lépett, kivéve Császárt, akiről korábban anyajegyet távolítottak el, és csak később csatlakozhat társaihoz. Hétgólos előnyről átlövésből szerzett találatokkal közelebb zárkóztak a románok. Simicu már nyolcnál járt, de Nagy Kornéléknak mindig volt válasza a román gólokra. Végül 33-26-ra győzött Magyarország.

Magyarország vasárnap 12:10-kor Szerbia ellen lép pályára, a felkészülési torna következő mérkőzésén, Veszprémben. A meccset az RTL közvetíti.

Férfi felkészülési mérkőzés:
MAGYARORSZÁG-ROMÁNIA 33-27 (16-11), Balatonfüred, játékvezetők: Bonifert, Oláh
MAGYARORSZÁG: Liszkai, Mikler (kapusok), Ancsin, Grebenár 2, Harsányi 6 (2), Iváncsik G. 4, Krivokapics 2, Lékai 5, Mocsai 3, Nagy K. 5, Nagy L. 1, Schuch, Szöllősi 1, Vadkerti 2, Zubai 2
ROMÁNIA: Ciobanu, Marocico, (kapus), Asoltanei. Campan 1, Dospinescu 4, Fenici 3, Florea 4 (2), Ghionea, Ghita 2, Grasu, Iancu 1, Novanc 1, Ramba, Rotaru 1, Sadoveac 2, Simicu 8, Talas
Kiállítások: 6, ill. 10 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2.

Férfi junior felkészülési mérkőzés:
MAGYARORSZÁG-SZERBIA 26-30 (11-17), Balatonfüred, játékvezetők: Büki, Nyéki.
MAGYARORSZÁG: Balogh, Holló, Váczi (kapusok), Benák, Faluvégi 3, Stranigg 3, Szöllösi 2, Debreczeni 4, Hornyák 3, Kemény 3, Kemény L. 4, Koller, Kovacsics F., Kovacsics P., Schneider 2, Stojanov 4
SZERBIA: Ristics. Arsenics (kapusok), Crnoglavac, Damjanovics, Dukics 4, Dzokics, S. Ilics 6, V. Ilics 1, Krsmanics 2, Maticsics 4, Perovics, Pesics 3, Radovanovics, Terzics 8, Trivics, Vucsicsevics 2
Kiállítások: 4, ill. 12 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2.

(Forrás: kezi.hu)