Simicskó István: Hamarosan jogszabály születhet a kiskorú sportolók védelmében

Simicskó István: Hamarosan jogszabály születhet a kiskorú sportolók védelmében

2014. 11. 06.
Megosztás

Az EMMI sportért felelős államtitkára hangsúlyozta ezt azon a sportjogi konferencián, melyet a MOB támogatásával a SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság szervezett a kiskorúak védelmében november 5-én. A fórumon felszólalt dr. Leyrer Richárd, a MOB alelnöke, a Magyar Kick-box Szövetség elnöke és dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója, a jogásztársaság elnöke is.

A téma aktualitását és fontosságát mutatja, a MOM Kulturális Központ Kupolaterme szinte zsúfolásig megtelt sportvezetőkkel, sportolókkal, edzőkkel, a hazai sporttudomány és a gyermekvédelem képviselőivel, rendőrségi, sport- és jogi szakemberekkel, orvosokkal, újságírókkal.

Mint dr. Nagy Zsigmond főszervező elmondta, a témát a közelmúlt gyermek ketrecharc-eseményei és azok kísérőjelenségei tették időszerűvé.

Dr. Simicskó István miután gratulált a témát feldolgozó konferencia megszervezéséhez, hangúlyozta, mint a világ országai közt sporteredményességben elöl járó nemzetnek, sportnagyhatalomnak, felelősségünk és kötelezettségünk is van - utalt a gyermekek megóvására. Hozzátette, örömteli, hogy az elmúlt években nőtt a sportoló felnőtt lakosság és az igazolt gyermekversenyzők száma.

A sportpolitikus elítélően beszélt a - sajnálatos módon - kiskorúakat is érintő MMA ketrecharc veszélyeiről. "A sportirányításban meghatározó partnerekkel komoly egyeztetéseken vagyunk túl, köszönet ezért a Magyar Olimpiai Bizottságnak is, mely azonnal az ügy mellé állt. A full kontakt ketrecharcok, melyekbe a gyermekeket is bevonták Magyarországon, semmilyen hazai és nemzetközi keretekkel nem rendelkeztek, brutális sérüléseket vontak maguk után. Ez így nem mehet tovább, a megszüntetésükre van szükség, ehhez törvényi szabályozásra van szükség, adott esetben a BTK ide vonatkozó rendelkezéseit is érvényesíteni kell. Azon dolgozunk, hogy a Sporttörvény a gyermekek esetében szabályozza egyértelműen a hasonló eseményeket, a mindent megengedő rendezvényeket tiltsa be, adjon teret a szigorú szabályok bevezetésének, a védőfelszerelés kötelezővé tételének, az orvosi és ellenőri jelenlétnek, a szülői hozzájárulásnak. Ha az országgyűlés elfogadja a Sporttörvény változtatásait, nem lesz több ilyen jellegű verseny kiskorúaknak!"

Dr. Leyrer Richárd felszólalásában megköszönte a témában mutatott példás összefogást a MOB-nak, az államtitkárságnak és valamennyi szervezetnek, szakembernek, akik a gyermekek védelmében fellépnek, a jogalkotás folyamatában részt vesznek. A jogász-sportvezető hangsúlyozta, a jogszabály tárcaközi egyeztetésen van, "ebből új törvény lehet még idén". A sportvezető kitért az edzők szükséges felkészültségére, elvárt szaktudására is.

A MOB alelnöke korábban sajtóeseményen hangsúlyozta, a MOB elnöksége elhatárolódik az ilyen típusú küzdelmektől, és arra kéri a szülőket, bármilyen edzésre viszik a gyermeküket, győződjenek meg az edző megfelelő képesítéséről. „Ezek a küzdelmek az utcai harc legrosszabb hagyományait viszik tovább” - mondta még szeptember végén a kick-boxelnök. Dr. Nagy Zsigmond akkor elmondta, a konferencia segítséget jelenthet a törvény szövegének megalkotásában is.

Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antodopping Csoport (MACS) ügyvezetője dopping-témában tartott előadást, szem előtt tartva a gyermekek védelmét. Az utánpótlássportolók körében tapasztalt tiltott teljesítményfokozást hazai és nemzetközi példákkal szemléltette. Az orvos-igazgató a növekedési hormon és az epo veszélyeire külön felhívta a figyelmet, majd a jövőt illetően a géndoppingról beszélt. A MACS vezetője elmondta, 2015. január elsejétől új, az eddigieknél szigorúbb WADA-kódex lép életbe. "A jövőben tíz évig fogják tárolni a levett olimpiai mintákat, az évtized alatt bármikor elővehetik azokat és a legfejlettebb technikákkal analizálhatók lesznek" - emelte ki a doktornő. Tiszeker Ágnes hangsúlyozta, a megelőzés terén szoros együttműködésre van szükség az antidopping csoport, a MOB, a szövetségek, a jogi szabályozók és az egyéb szakemberek között.

A MACS Doppingbizottságának jogász tagja, dr. Szabó Gergely Balázs a kiskorú sportolók jogvédelméről, a doppingellenes szabályozás és a jogi oldal összefüggéseiről beszélt. "Gyermekdopping létezik, a kiskorúak ellenőrizhetők, vannak pozitív esetek, a felelősségre vonás nem kerülhető el" - hangsúlyozta, majd hozzátette, nincs alsó határa a mintavételnek.

Dr. Szabados György, a Budapesti Orvosszakértői Intézet igazgatója az igazságügyi orvosszakértő szemszögéből közelítette meg a témát. Kitért a polgárjog, az egészségügyi jog és a büntetőjog területére, azok összefüggéseire.

A korábbi olimpikon teniszező, Markovits László arról beszélt, mi a teendője egy sportvezetőnek a kiskorú sportolók megóvása érdekében. A háromgyermekes sportvezető édesapa elmondta, benne is vannak félelmek, amikor kiskorú gyermekei sportágválasztáshoz érkeznek. A Vasas SC elnöke arról is beszélt, határozott fellépéssel, jól lefektetett alapszabállyal, megfelelő kommunikációval és tájékoztatással megelőzhetők a "bajok" a sportpályákon, amit saját bevallása szerint látókörében igen ritka esetben tapasztalt akár aktív sportolóként, akár gyakorló sportvezetőként. "A két legfontosabb dolog a megelőzés és a védelem. A Vasasnak ezekre fókuszálva kell felépítenie a kiskorúak védelmét!" - húzta alá a főváros egyik patinás egyesületének vezetője.

Dr. Kárpáti Róbert, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház ideg-elmegyógyász főorvosa egy hatásos filmbejátszás után az ENSZ Gyermekjogi Egyezményére hivetkozva beszélt a sportoló gyermekek pszichológiai aspektusairól. A korábbi utánpótlás-válogatott párbajtőröző hangsúlyozta, egy 18 éven aluli fiatal elsősorban gyermek és másodsorban sportoló. A Vasas jelenleg is aktív vívója az erőszak gyermeksportban való megnyilvánulásairól és a pszichiátriai zavarok jogi vonatkozásairól is beszélt. "Figyeljetek sportoló gyermekeitek lelkére is" - mondta előadásában.

Dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok arról beszélt, hogy a bűnmegelőzés az elmúlt időszakban jelentősen felértékelődött. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója statisztikák és kutatási eredmények bemutatása mellett a sportól, mint a prevenció eszközéről nyilvánult meg.

A gyermekvédelem területéről érkezett Hámori Ágnes és Kónya Endre. A testnevelő-pszichológus Kónya a a gyermekvédelmi sportról, a hátrányos helyzetű fiatalok lehetőségeiről tartott prezentációt. A Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetsége Magyarországi Egyesületének elnöke, Hámori Ágnes gyermekjogi egyezményből hozott idézetet. "Legyen ez a konferencia a gyermekek védelmének hírvivője, tegyünk meg mindent a magunk módszereivel és eszközeivel a fiatalkorúak védelmének érdekében!"- hangsúlyozta.

Dr. Szmodis Márta, a Testnevelési Egyetem és a Magyar Sporttudományi Társaság képviseletében természettudományi megközelítésben, egészségügyi, élettani és humánbiológiai oldalról taglalta a gyermeksportot. A TF docense elmondta, Magyarországon a kiskorúak 38 százaléka sportol, ezek közül a gyerekek közül 15 százalék versenyszerűen, ez az Európai Unióban a középmezőnyhöz sorolja a nemzetet. Tapasztalatként azt is hozzátette, egyre fiatalabb korban kezdenek a gyerekek sportolni és újabb és újabb miozgásformák, sportágak jelennek meg a palettán.

Dr. Nagy Zsigmond házigazda a konferencia zárásaként elmondta, sikerült a közvélemény figyelmét felhívni a kiskorúak védelmére. "A sportszakma felelőssége jelentős, legyen szó edzőről, sportvezetőről, pedagógusról, vagy akár sportesemény szervezőjéről" - hangsúlyozta a SPORTJUS elnöke, majd ismét a prevencióra hívta fel a jelenlévők figyelmét.

A MOB elnöksége még a szeptember 23-ai ülésén megerősítette: a szervezet ellenzi a kiskorú, 14 év alatti sportolók részvételével rendezett ketrecharcos viadalokat, és támogatja a védelmükben hozott jogszabályi környezet megalkotását.

Hogy ne lehessen 14 éven aluliak számára full kontakt küzdelmeket szervezni Magyarországon, még június közepén írt alá együttműködési megállapodást a kiskorúak védelmében több, az olimpián nem szereplő küzdősport hazai szövetségének elnöke a MOB székházában. "A szabálytalan küzdősportesemények szervezésétől élesen elhatárolódunk!” – hangsúlyozta akkor dr. Leyrer Richárd, a tagozat első embere.

Kapcsolódó cikkek:

Nagy Zsigmond: Edzőket, sportvezetőket, szülőket is várunk a gyermekeinkről szóló konferencián
Sportjogász konferencia november 5-én, a kiskorúak védelmében
Konferencia a kiskorú sportolók jogvédelméről, Borkai Zsolt védnökségével
"Be kell tiltani a kiskorúak ketrecharcát!"
Beszámoló a MOB szeptember 23-ai üléséről
Kiskorúak védelmében fognak össze a küzdősport-szövetségek

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB/Szalmás Péter)