Siti Bea: Nem csak a saját kezünkben van a sorsunk

Siti Bea: Nem csak a saját kezünkben van a sorsunk

2013. 03. 20.
Megosztás

Március végén folytatódik csak a női kézilabda NB I, és a jelenleg ötödik helyen álló Fehérvárnak is van még esélye az elődöntőbe jutásra.

Siti Bea másodedző a klub hivatalos honlapjának értékelte az eddigi szereplést, kiemelve, hogy nem a saját kezükben van a sorsuk, de mindent megtesznek a négy közé kerülésért.

„Volt egy-két mínuszos történetünk, ami azért különösen fájó, mert nem kellett volna semmi különleges ahhoz, hogy ezeket elkerüljük – gondolok itt elsősorban a Siófok elleni hazai vereségre és a BSE otthonában hagyott pontokra. Az ősszel még nagyon ment a Veszprémnek, ott is elhullajtottunk értékes pontokat. Kiskunhalason ugyancsak vereséget szenvedtünk, de velük kapcsolatban ilyen kimagaslóan jó szereplésre valószínűleg nem számított senki, főleg arra, hogy ennyire tartósan képesek lesznek majd egyenletes, jó teljesítményt nyújtani" – értékelt Siti a cornexikezilabda.hu-nak.

„Ugyanakkor az érmének másik oldala is van, hiszen például Érden tudtunk nyerni, ami nagyon komoly extra. Látva a többiek szereplését is, elmondható, egyik riválisunknál sem jött be mindig a papírforma. Mindenesetre fájó arra gondolni, hogy ha az imént említett meccsekről miénk lett volna legalább még négy pont, akkor egész másképp tekinthetnénk az utolsó két fordulóra. A mostani kéthetes szünet után a győri bajnoki a következő feladatunk, amely elsősorban jó gyakorlási lehetőség lesz számunkra. Nekünk a rákövetkező vasárnapi, Érd elleni meccs az elsődleges, azt mindenképp győztesen szeretnénk megvívni, mert az mutathatná meg igazán az elmúlt időszakban elvégzett munkánk eredményét, a játékosok taktikai, technikai fejlődését, és hogy összességében mennyit léptünk előre csapatszinten."

A másodedző a csapategységet emelte ki, ugyanakkor elmondta, sok múlhat az Érd–FTC találkozó eredményén is:

„Több jel volt már arra, hogy igen komoly egységet tudnak alkotni a lányok, ez az, ami hihetetlen pozitívum! Olyan helyzetekből – lásd a Halas elleni mérkőzést – is képesek vagyunk felállni, amire kevesen számítanának. Ez nagy tartást ad, és jó érzés látni, hogy szeretik egymást a csapatunk tagjai, szeretnek együtt, egymásért játszani. Ebben van a legkomolyabb erőnk!"

„Szeretnénk jól zárni az alapszakaszt, bár tudvalévő, hogy nem csak a saját kezünkben van a sorsunk. Huszonhetedikén az Érd a Ferencvárost fogadja, ráadásul az eltiltott Tomori Zsuzsi nélkül, így azon a meccsen semmi sem lehetetlen, de mivel ez nem rajtunk múlik, ezzel kár is foglalkoznunk. Nekünk az általunk megtehetőt kell megtennünk a siker érdekében!" – zárta Siti Bea a klub hivatalos honlapjának.

AZ ÁLLÁS: 1. Győri Audi ETO KC 20 19 1 – 672–413 +259 39, 2. FTC-Rail Cargo Hungaria 20 17 2 1 697–557 +140 36, 3. ÉTV-Érdi VSE 20 12 2 6 568–491 +77 26, 4. Váci NKSE 20 12 2 6 549–527 +22 26, 5. Alcoa Fehérvár KC 20 12 – 8 523–522 +1 24, 6. Kiskunhalas NKSE 20 10 1 9 555–564 –9 21, 7. Veszprém Barabás KC 20 9 1 10 499–558 –59 19, 8. Dunaújvárosi Kohász KA 21 6 4 11 573–630 57 16, 9. Siófok KC 21 6 – 15 565–632 –67 12, 10. Budapest Bank Békéscsaba 20 5 1 14 482–559 –77 11, 11. DVSC-Fórum 20 2 4 14 492–588 –96 8, 12. Budapest SE 20 1 2 17 480–614 –134 4

Az alapszakasz utolsó két fordulójának programja:

21. FORDULÓ (2013. március 31.)

Siófok–Dunaújváros
Kiskunhalas–Debrecen
Győri ETO–Fehérvár
Érd–Ferencváros
Békéscsaba–Veszprém
Vác–BSE

22. FORDULÓ (2013. április 7.)

Dunaújváros–Kiskunhalas
Veszprém–Vác
Ferencváros–Békéscsaba
Fehérvár–Érd
Debrecen–Győri ETO
BSE–Siófok

(Forrás: NSO)