Sós Csaba: elégedett vagyok a versenyzőkkel

Sós Csaba: elégedett vagyok a versenyzőkkel

2012. 07. 06.
Megosztás

Sós Csaba, a magyar úszó-válogatott szakvezetője elégedett paralimpkonjaink felkészülésével, és a mieink szereplésével a Berlinben rendezett német nemzetközi úszóbajnokságon.

"Mindenki nagyon rendesen dolgozott, és ez meg is látszott a berlini eredményeinken – mondta honlapunknak Sós Csaba.
– A hétvégén befejeződött viadal rendkívül fontos állomása volt a londoni felkészülésünknek."

- Több világ- és Európa-csúcs is megdőlt Berlinben, ráadásul a mieink is két kontinensrekordot úsztak.

"Itt minden évben nagyon erős a mezőny, így volt ez idén is. Szívesen jönnek ide a versenyzők a világ minden tájáról, mert ragyogó körülmények között edzhetnek és versenyezhetnek. Két paralimpikonunk, Csuri Feri és Tóth Tomi is csodálatos eredményt értek el, és bár nem paralimpiai számokban úsztak Eb-rekordot, a formájukról sokat elárul, ha ilyesmire képesek. De a többiekkel is nagyon elégedett voltam, Sors Tomi 100 m pillangón közel volt a világcsúcshoz, ragyogó időt úszott a Londonról lemaradt Rácz Niki is, aki ismételten bizonyította, egyértelműen lehet rá számítani a jövőben. Meilinger Csabi sikeresen leérettségizett, nagy teher került le a válláról, ez látszott az ő eredményein is, mostantól csak az úszással kell foglalkoznia."

- Kicsit különös volt a lebonyolítás, az összes kategória együtt versenyzett és pontokba váltották át az eredményeket. Mennyire befolyásolta ez a csapat szereplését?

"Kicsit valóban furcsa volt, de nem zavart minket. Minden versenyzőm a saját teljesítményére koncentrált, nekünk nem a helyezések, hanem az időeredmények voltak a legfontosabbak. Minden számban az alacsonyabb kategóriába sorolt úszók sokkal később értek célba, mint a többiek, mégis előfordult párszor, hogy a végén mégis ők végeztek az élen, mert önmagukhoz és a kategóriájukat jellemző eredményekhez képest kiemelkedően teljesítettek. Nem volt nekünk ezzel semmi problémánk."

- Pekingben három úszó, Sors Tamás, Vereczkei Zsolt és Ráczkó Gitta szereztek érmet, az összesített mérleg egy arany és négy bronz volt. Mire számíthatunk Londonban, mi az elvárás a csapattal szemben?

"Nem szeretem előre meghatározni, hogy hány érmet kell szerezni, mert sokszor századok döntenek egy-egy helyezésről. Ráadásul ez mindig szubjektív, én inkább maradnék a tényeknél. A világranglista alapján jelenleg három úszónk, Sors Tamás, Tóth Tamás és Vereczkei Zsolt vannak ott az első háromban, elvileg tehát őket lehet éremre a legesélyesebbnek nevezni. Az eddig elvégzett munka, és a berlini eredmények alapján úgy látom, erős csapatunk utazik Londonba, amelynek minden tagjától elvárható, hogy legerősebb számában jusson be a döntőbe, én ezt a célt tűzöm ki a csapat elé."

- Hogyan alakul a felkészülési program a paralimpiáig?

"Augusztus elején elmegyünk két hétre edzőtáborozni Hódmezővásárhelyre, utána a játékokig hátralévő napokban pedig formába hozzuk a versenyzőket. Szerencsére mindenki egészséges, remélem, ez így is marad, és semmi sem zavarja meg a felkészülésünket."