Babos Tímea és Arn Gréta is vereséget szenvedett

Speciális edzésekkel készül Babos Tímea

2012. 12. 07.
Megosztás

Az év utolsó negyed éve nem úgy sikerült Babos Tímea számára, ahogy azt elképzelte.

A világranglistán jelenleg a legmagasabban jegyzett magyar teniszező az évad végére elfáradt, az eredmények nem úgy jöttek, mint az idény első részében, ráadásul makacs sérülés is hátráltatta. Mindez azonban már a múlté, Babos Timi gőzerővel készül a következő idényre, méghozzá speciális edzésekkel.

Timi ezúttal nem a főhadiszállásnak számító Park Teniszklubban, de még nem is odahaza Sopronban készült, hanem a Balaton partján folytatta felkészülését, a fentebb már említett speciális edzésmódszer segítségével.

A 19 éves teniszező egészen pontosan Balatonalmádiban járt, ahol a legendás kézilabdakapus, Bartalos Béla segíti a sportolókat. A korábbi kiváló játékos hamarosan újabb "kínzóeszközzel" járulhat hozzá a mostani hálóőrök, illetve más sportágak képviselőinek felkészüléséhez.

„A váll és a gerinc nyújtásán volt a hangsúly a gyakorlatok során. A nyújtás és a lazítás fontos, de természetesen folyamatos munka kell az eredményhez. Reméljük, hogy lesz folytatása ennek a kapcsolatnak, főleg akkor, ha majd elkészül a reflexeket fejlesztő gép is" - adott gyors értékelést a munkáról Babos Tímea.

Timi rengeteg edzésen van túl az utóbbi időben, így a mostani balatoni látogatás is alaposan kifárasztotta. A kőkemény felkészülésből azonban már nincs - annyira - sok hátra, hiszen közeleg a december vége, amikor is Babos Tímea Kínának veszi az irányt és az 500 ezer dollár összdíjazású Shenzhen Openen indul el.

Forrás: MOL Csapat