Sport és életmód programok a 6. Életfa terepfesztiválon

Sport és életmód programok a 6. Életfa terepfesztiválon

2012. 09. 26.
Megosztás

Piliscsabán került megrendezésre a 6. Életfa Terepfesztivál, amely évek óta az egyik legszínesebb és legnehezebb tömegsportrendezvény Magyarországon, a terepsportolók év végi megmérettetése.

A fő versenyszám idén is a terepduatlon volt, ahol nemcsak a fantasztikus pilisi terep várt a legkisebbekre és a nemzetközi szintű versenyzőkre egyaránt, hanem a X2S hagyományaihoz híven a pálya különleges akadályai is komoly kihívás elé állítottak mindenkit. A gyerekverseny elsősorban ügyességi pálya volt, a nagyobbaknak már komoly terepen kellett bizonyítani rátermettségüket.

Az Életfa Nagydíj futam rajtjához az utóbbi idők legjobb magyar terepversenyzői sorakoztak, de számos új arc is megjelent a mezőnyben – a nehéz kihívások és kalandok egyre több embert szólítanak meg.

Poór Brigitta a sportág U23 világbajnoka egy nyári mandula műtét miatt a nézők közül kísérte végig az eseményt, illetve a programok zsűrijében várt rá nehéz feladat. A hazai tereptriatlon idén legeredményesebb versenyzője, Mester Bálint (X2S Haibike TEAM) a rajt pillanatától irányította a mezőnyt, taktikus, okos versenyzéssel és óriási lendülettel végig vezetve, magabiztosan győzött.

Kihívói közül Fenyvesi Péter (Bringabanda) ifjúsági olimpikon és a magyar MTB sport egyik legeredményesebb versenyzője érkezett a dobogó második fokára – a kerékpáros pályán még komolyan fenyegetve Bálintot. A bronzérmet Bálint csapattársa, Kovács Zsolt szerezte meg, aki az életmód program keretében méhészeti és méz bemutatót tartott testvérével, a gyerekek legnagyobb örömére.

A női versenyben Scherk Tímea - akinek 2011-ben a piliscsabai rendezvény volt az első terepduatlon versenye - és Prokopp Erzsébet - aki viszont a sportág hazai reneszánszánál volt aktív, de évek óta nem indult – vívtak hatalmas csatát, amelyet végül Tímea nyert meg.

Az extrém terepduatlon számban Száraz Dénes színész – aki már több Ironman, maraton versenyt is teljesített - állt rajthoz és a profi versenyzők szerint is nehéz pályán korosztályában megszerezte a 6. helyet.

A hegyikerékpár versenyt Buruczki Szilárd (Merida Kőbányai TC) többszörös magyar bajnok nyerte, második helyre nagy meglepetésre a 17 éves Bányai Dominik érkezett. Neki elsősorban Benkó Barbara, a londoni olimpián MTB versenyszámban induló magyar válogatott gratulált – nem véletlenül, hiszen ő is a Pilis Cross Country Club (PCCC) versenyzője volt sok éven át.

A hosszú távú terepfutó versenyben Pulszky Lajos és Merényi Tímea vehették át az országos bajnoki érmeket. A rövidebb, de igen nehéz terepen megrendezett számban Pindroch Csaba is lefutotta a távot, edzőjével Stépán Zsolt többszörös magyar csúcstartóval együtt.
A futó pálya különösen szép és nehéz terepen vezetett, Csabának azonban a 2 hónapos felkészüléssel, amelyet az X2S TEAM és Zsolt állítottak össze, minden gond nélkül sikerült teljesítenie.

A rendezvény különlegessége volt a II. Nahrin szendvicskrém verseny, amelyre több, mint 50 pályamű érkezett a közönség legnagyobb örömére, hiszen mindenki kóstolhatott és szavazhatott.

A zsűriben Poór Brigitta mellett Lugosi Dóra életmód tanácsadó és gasztroszakértő, a Verebes - Pindroch házaspár is helyet kapott, kóstoltak rendületlenül – azonban nem volt könnyű dolguk, hiszen nemcsak a mennyiség volt nagy, hanem többféle kategóriában is indulhattak a versenyzők, a krémek pedig jobbnál jobbak voltak!

A legnagyobb sikert mindenki meglepetésére egy fiatalember, Zsolnai Gellért aratta, aki két kategóriában is győzött saját készítésű alkotásával! A versenyhez a kenyereket és péksüteményeket a solymári Jókenyér – Ludwig és Mentesi biztosította, többféle ízben, így minden krémhez a neki megfelelő karakterű pékárút lehetett választani.

A szendvicskrém versenyt az életmód programok egészítették ki, a Napfényes Cukrászat bio fagylaltjai és süteményei, bio egytálételek, raguk és ételkülönlegességek, otthon is elkészíthető gabonatej bemutatók, a Sportime egészségügyi bemutatója és sportprogramjai, a Just és Nahrin gasztro tanácsadói programja, masszőrök, slack-line gyakorlás és egyensúlyozás a Trexpert jóvoltából, Serflek Jószef sifu chi-kung és kung-fu bemutatója valamint különböző sportos gyerek és felnőtt csapatjátékok.

A kerékpáros szervizt és tanácsadást az Ironman, XTERRA és MTB hazai szakértőiből álló bolt, a Bringa City biztosította, akik Mondraker és Trek tesztnapot is tartottak a rendezvényen.

A díjazás és a versenyzői csomagok különösen gazdagok voltak, köszönet a verseny támogatóinak és szponzorainak, közreműködő partnereinek!

A rendezvényen a közönség soraiban üdvözölhették a nézők Erdélyi Zsófiát és Parti Andrást, akik a londoni olimpiáról meséltek, Monspart Saroltát, aki a futás szépségeiről beszélt, Boronkay Pétert, aki paratriatlon világbajnokként nemcsak mesélt, de a versenyen is indult, Hajós Gyulát, aki az első magyar hosszútávúszóként került „Megszállottak Klubja” tagjai közé valamint a gyerekprogramok háziasszonyát Verebes Lindát, akinek annyira megtetszett a terepfutás, hogy a rövid táv váltójában a futótávokat el is vállalta!

Az eredmények a www.tereptriatlon.hu oldalon olvashatóak!

(Forrás: terepsport.hu, fotó: X2S TEAM, Karafa Balázs)