Sportiskolák: Sportszakmai nap Kaposváron

Sportiskolák: Sportszakmai nap Kaposváron

2012. 04. 24.
Megosztás

Dunántúli, regionális sportszakmai és tehetséggondozó napot szervezett sportiskolák vezetői, szakemberei számára a Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium.


balról: Pignitzky Dorottya, a Sport XXI. program vezetője, Farkas Tiborné, a Sportiskolai program munkatársa, Lehmann László, a Sportiskolai program vezetője és Molnár Anna, a kaposvári iskola igazgatója

Az eseményen a Nemzeti Sport Intézet (NSI) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) programvezetői, munkatársai is részt vettek.
A somogyi meghívásnak székesfehérvári, tatai, bajai, szekszárdi és dunaújvárosi iskolák tettek eleget. Az eseményen részt vett többek közt Lehmann László, a Sportiskolai program vezetője, valamint munkatársai, Farkas Tiborné és Székely László, illetve Pignitzky Dorottya, a Sport XXI. program osztályvezetője valamint Vasvári Ferenc kommunikációs munkatárs.

A program első napirendjeként Molnár Anna bemutatta az intézmény működését. Az 1979-ben épült és alapított, ma már négy emeleten 12 évfolyamos képzésnek helyt adó iskola igazgatója elmondta, hogy az általános iskolai oktatás mellett 4 és 8 évfolyamos gimnáziumi képzés is folyik; 2007 szeptembere óta pedig közoktatási típusú sportiskolai osztályt is működtetnek, melyhez a Nemzeti Sport Intézet komoly anyagi segítséget nyújt (a Sportiskolai program idén már a MOB keretén belül működik).
Az iskolában 842 tanulóból 274 érintett a sportiskolai programban; a pedagógusok száma 71. A legnépszerűbb sportág a labdarúgás (31 %), majd az atlétika, kosárlabda, úszás, röplabda, vízilabda és a küzdősportok: ökölvívás, judo és birkózás. Az iskolát kiváló létesítményellátottság jellemzi: műfüves pálya, két tanuszoda, rekortán-ráfutópályás távolugrógödör, 660 nm-es tornaterem, a karzaton kondicionálóterem, továbbá egy kisebb tornaterem – ezek fejlesztésében, felújításában az NSI szintén komoly segítséget nyújtott.

Az intézmény diákjai kosárlabdában, leány labdarúgásban, lábteniszben, teremlabdarúgásban az országos diákolimpiákon, a III-VI. korcsoportban a 3-9. helyek valamelyikén értek el helyezéseket az elmúlt időszakban. Kiemelkedő sportolójuk Grabarics Máté és Kozics Barnabás labdarúgó, Harsányi Ádám lábtenisz-játékos, Kárpáti Emese cselgáncsozó, Knipli Csongor birkózó és az Európa-bajnok Dudás Dániel uszonyos úszó. A labdarúgó-csapat a 2011-es schio-i nemzetközi tornáról aranyéremmel tért haza.


A szakmai program óralátogatással folytatódott; az NSI és a MOB munkatársai a sportági foglalkozások mellett a sporttörténet-órát hallgatták végig, melynek témája a nyári és a téli olimpiák bemutatása volt.

A sportszakmai nap kerekasztal-beszélgetéssel zárult, melynek központi témája a Köznevelési Törvény volt. A beszélgetés alkalmával Lehmann László először a sportirányításban zajló aktuális változást vázolta, mely szerint az NSI a jövőben a TAO-pénzek koordinációját végzi, az utánpótlás-nevelési programok – így a sportiskolai is – pedig a MOB szervezetén belül működnek a jövőben; így az NSI munkatársai a MOB személyi állományába kerülnek. A megbeszélésen a 2011 decemberében, a Magyar Közlönyben megjelent 190. törvény, a Köznevelési Törvény sportiskolai vonatkozásai kerültek reflektorfénybe. A jelenlévők a felvetett témák közt a heti öt testnevelésóra megvalósítását, a továbbképzések igényét, a monitoring kérdőívek részleteit, az elszámolások precizitását, a kerettanterv jövőjét és a Nemzeti Alaptanterv kérdéseit is megvitatták.

A programvezető, zárszavában elmondta: „sugárzik az intézményből a sportos arculat, gratulálok ehhez Molnár Anna igazgatónőnek és a kollégáknak!”