A fogyatékosok sportja kerül fókuszba a keddi sportjogi konferencián

Sportjogász konferencia november 5-én, a kiskorúak védelmében

2014. 10. 28.
Megosztás

„Kiskorú sportolók jogállása, jogvédelme és atipikus szabályozása, avagy amit a kiskorúak sportolásáról tudni kell” - címmel rendez sportszakmai és sportjogi konferenciát a SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság november 5-én a MOM Kulturális Központ Kupola Termében.

A téma jelentőségét mutatja, hogy a közelmúlt szomorú, gyermeksportolókat veszélyeztető jelenségek - egyebek mellett a gyermek-ketrecharc és kísérő jelenségei - apropóján meghirdetett konferencia védnökségét Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is elvállalta.

Az EMMI sportpolitikusa dr. Nagy Zsigmond SPORTJUS-elnök köszöntőjét követően tart előadást, melyet dr. Leyrer Richárd, a MOB nem olimpiai sportágakért felelős alelnökének, a Magyar Kick-box Szövetség elnökének felszólalása követ majd. Gyakorló sportvezetőként lép majd a hallgatóság elé a Vasas SC elnöke, a korábbi olimpikon teniszező, Markovits László.

Orvosi-jogi szemüvegen át közelíti meg a témát dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető-igazgatója, dr. Szabó Gergely ügyvéd, a MACS Doppingbizottságának tagja, Dr. med. dr. jur Szabados György, a Budapesti Orvosszakértői Intézet igazgatója, igazságügyi orvosszakértő és dr. Kárpáti Róbert, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház ideg-elmegyógyász főorvosa.

Értékes és izgalmas információkra számíthat a hallgatóság dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornoknak, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatójának, Hámori Ágnesnek, a Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetsége Magyarországi Egyesülete elnökének valamint dr. Szmodits Mártának, a Magyar Testnevelési Egyetem docensének, a Magyar Sporttudományi Társaság tagjának előadásában.

A konferencia időpontja: 2014. november 5-e, 15 órától,
helyszíne: MOM Kulturális Központ, Kupola Terem (1124 Budapest, Csörsz u. 18.).

A konferencia meghívója és programja ide kattintva olvasható.

A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes elektronikus regisztrációhoz kötött. A regisztráció részleteiről a sportjus.hu oldalán tájékozódhat.

Kapcsolódó cikk:
Konferencia a kiskorú sportolók jogvédelméről, Borkai Zsolt védnökségével

(MOB/VF)