Sportpolitikai erősödésre számít a TAFISA főtitkára

Sportpolitikai erősödésre számít a TAFISA főtitkára

2014. 07. 03.
Megosztás

Füleky András (a kép bal szélén) lett a TAFISA Világkongresszus Szervező Bizottságának elnöke.

A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) vendége volt Wolfgang Baumann, a Szabadidősport Világszervezetének (TAFISA) főtitkára. A sportvezető a 2015-ös budapesti TAFISA Világkongresszus előkészítésével kapcsolatban utazott Budapestre, ahol tárgyalt Salga Péterrel, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkárával, valamint Füleky Andrással, a kongresszus szervező bizottságának elnökével.

- A TAFISA életében mérföldkőnek számít a 2015-ös budapesti kongresszus – kezdte Wolfgang Baumann.
- Minden második évben megtartjuk ezt az eseményt, a fejlődésünk megkérdőjelezhetetlen. Ilyenkor lehetőségünk van arra, hogy az egyes tagokkal ne csak levélben, vagy skype-on beszéljünk, hanem személyesen is. A TAFISA korábban egy kis szervezet volt, de egyre növekszik. A budapesti kongresszustól pedig azt remélem, hogy sportpolitikai szempontból tovább erősödünk, hiszen egyrészt olyan témákat tárgyalunk, melyek a fejlődés lehetőségét hordozzák magukban, másrészt igen fontos személyiségek tervezik részvételüket a világból - mondta a német sportdiplomata.

A 2015-ös budapesti TAFISA Világkongresszus Szervező Bizottságának elnöki székébe egy olyan sportvezetőt igazolt az MSZSZ, aki több sportágban is bizonyított. Ő Füleky András, aki korábban – többek között – a kajak-kenu, a vívó és a vízilabda szövetségben is dolgozott vezető beosztásban.

- Örömmel vállaltam a felkérést. A 2015-ös Világkongresszus a magyar, és a nemzetközi szabadidősport szempontjából is egy nagyon fontos projekt. Várhatóan 70 ország 400 résztvevője lesz itt az eseményen. Ez a kongresszus elsősorban az interaktivitásra épül majd - tájékoztatott Füleky András.

A budapesti TAFISA Világkongresszust 2015. október 14-18 között rendezik majd meg.

A TAFISA projekt menedzserét lenyűgözte a Mozgás Éjszakája. Jean-Francois Laurent a Magyar Szabadidősport Szövetségben nyilatkozott a június 28-i rendhagyó sporteseményről.

„Két jelző jut eszembe a Mozgás Éjszakájával kapcsolatban: izgalmas és egyedi. Felemelő volt ennyi sportoló embert látni, és szerencsésnek érzem magam, hogy az esemény idején éppen Budapesten lehettem”.

A francia szakembert meglepte a nagy tömeg, hiszen több, mint 10 ezren választották a mozgást azon az éjszakán.

„Sok sportfesztiválon voltam már, de ilyenen még nem. Látványos volt a zumba, de nekem a sárkányhajózás, valamint a nowathlon, azaz a nordic walking volt a kedvencem. Utóbbit azért tartom rendkívül hasznosnak és egészségesnek, mert ez az a szabadidősport, amelyet kortól függetlenül bárki bármikor végezheti, csak egy pár botra van szükség” – mondta Jean-Francois Laurent, aki először járt Budapesten.

A Mozgás Éjszakáját először rendezték meg Budapesten. Június 28-án este 10 és hajnali 4 óra között a Hősök terére, az Andrássy útra és a Városligetbe várták sportolni vágyókat. A MOB saját sátorral jelentkezett az eseményen.

(Forrás: MSZSZ)