Sporttudósok tanácskoztak a Kutatók Éjszakáján

Sporttudósok tanácskoztak a Kutatók Éjszakáján

2012. 09. 29.
Megosztás

A Kutatók Éjszakája programsorozathoz csatlakozva, „Innováció a sportban” Sport – Tudás – Tudat a XXI. században címmel tartott konferenciát a Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT).

A szervezet Sportinnovációs Szakbizottsága által meghirdetett és lebonyolított „esti” programnak a Magyar Sport Háza adott otthont szeptember 28-án; középpontban a hazai és nemzetközi sportélet különböző területeinek innovatív elemei szerepeltek. Az MSTT első alkalommal kapcsolódott az országos, „Kutatók Éjszakája” eseményhez.

A szakbizottság – mely mintegy félszáz taggal működik, s ötödik nagyszabású rendezvényével volt ösztönzője a témakörnek – elnöke Győrfi János, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) munkatársa, aki maga is értékes prezentációval járult hozzá a rendezvény sikeréhez. A konferencián a MOB valamennyi tagozata tekintetében – az olimpiai mellett a nem olimpiai, a szabadidősport, a főiskolai-egyetemi és diáksport, a fogyatékosok sportja illetve ezek mellett az utánpótlás-nevelés – hallhattak előadásokat a jelenlévők.

A megnyitón dr. Tóth Miklós, az MSTT elnöke, a MOB alelnöke, majd – a téma jelentőségét emelve – dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke szólalt fel, hangsúlyozva az innovatív gondolkodás sportban betöltött szerepét; végül Győrfi Anna, a Pécsi Nemzeti Színház színművészének énekhangja színesítette a péntek délutáni eseményt. A szakmai előadásokat megelőzően a jelenlévők megemlékeztek a szakbizottság közelmúltban elhunyt tagjáról, Ujj Zoltánról, a Zöldgömb SK alapító-elnökéről.

A MOB korábbi főtitkára, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, dr. Kamuti Jenő, előadásában több londoni olimpikon – Gyurta Dániel, Baji Balázs – cselekedetén keresztül mutatta be a becsületes játék, a fair play szellemét, hangsúlyozva a mentális, pszichés gondolkodás innovatív jelentőségét.

Dr. Balogh László a szegedi Testnevelési és Sporttudományi Intézet vezetőjeként a sportkultúra, nemzeti kultúra, dr. Ács Pongrác oktatási és innovációs vezető a Pécsi Tudományegyetem képviseletében a sportklaszter, Stocker Miklós a budapesti Corvinus Egyetem részéről az egyesületek, sportszövetségek, míg Szabó Ágnes a szabadidősport oldaláról közelítette meg a kérdéskört.

A városok, települések, önkormányzatok sporttal kapcsolatos innovációjáról Gyömörei Tamás, a győri Testnevelési és Sportközpont vezetője, valamint Kőszegi Zoltán, Dabas polgármestere tájékoztatott. Az egyetemi és főiskolai sportra vonatkozó innovatív lehetőségekről Simon Gábor, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség Szabadidősport-bizottságának elnöke, míg a diáksport vonatkozásairól Tóth Zoltán, a Magyar Diáksport Szövetség Stratégiai és tervezési bizottságának elnöke beszélt.

A témához kötődően újabb tudományterületeket vontak be az est záró előadói.

Dienes István a Stratégiakutató Intézet mérnök-fizikusa „Tudat holomátrix – sport” címmel adott elő; Paár Dávid, a Nyugat-magyarországi Egyetem Innovatív Stratégiák Intézetének munkatársa pedig társadalmi csoportok sportolási lehetőségeit elemezte.

A konferencia idején termékbemutatóra is sor került.

(Fotók: Kovács Anikó/MOB)