Stollár Fannyék U16-os Európa-bajnokságot nyertek! – videóinterjúkkal

Stollár Fannyék U16-os Európa-bajnokságot nyertek! – videóinterjúkkal

2014. 08. 06.
Megosztás

A nanjingi ifjúsági olimpiára készülő Stollár Fanny nem mindennapi fegyvertényt hajtott végre, ugyanis két hét alatt három U16-os Európa-bajnoki címet gyűjtött be: a fiatal teniszező Moszkvában egyéniben és párosban diadalmaskodott, szerda délután pedig csapatban győzött Gálfi Dalmával Budapesten, a Park Teniszklubban.


A csapat Európa-bajnokságok történetében a harmadik magyar győzelem született: 1988-ban az U14-es lánycsapatunk, 2010-ben pedig az U18-as fiúcsapatunk hódította el az aranyérmet, az idén pedig az U16-os lányokat nem lehetett megállítani

Az utóbbi hetek eredményeit és a különböző ranglistákon elfoglalt helyezések alapján a mieink tűntek a legnagyobb esélyesnek, de a budapesti nyolcas döntőre bejutó csapatok közül azért volt még két-három olyan együttes, amely a végső győzelemre is bejelentkezhetett.

Szerdán a döntő találkozón ott szurkolt a magyar lányoknak Szabó Bence, a MOB főtitkára a korábbi wimbledoni párosbajnok Taróczy Balázs társaságában, továbbá Fábián László sportigazgató, helyettese dr. Bartha Csaba és Tóth József utánpótlás-osztályvezető is kilátogatott a mérkőzésre.

A franciák elleni döntő első találkozóján Gálfi Dalma 6-3, 6-4-re verte Tessah Andrianjafitrimot, majd jött Stollár Fanny, aki az első szettben többet hibázott, mint ellenfele, Lucie Wargnier, így a francia a rövidítésben megnyerte a szettet. Utána azonban Fanny összeszedettebben teniszezett és végül 6-7(4), 6-3, 6-2-re hozta a találkozót, és megnyerte az Eb-t a magyar csapatnak.

Pelva Gábor edző a mob.hu-nak elmondta, igazi csapatmunka eredménye a három aranyérem, de dolgozni kell tovább, s akkor Nanjing után is örülhetünk majd magyar sikereknek:


Stollár Fannynak nincs különösebb elvárása magával szemben a rövidesen kezdődő ifjúsági olimpián, de szeretné a maximumot nyújtani.


Most négy nap pihenő következik a számára, majd vasárnap a magyar küldöttséggel elindul Kínába, ahol augusztus 17-én kezdődnek a tenisztorna összecsapásai.

(MOB-bl)