Döntöttek a női négyesről

Döntöttek a női négyesről

2016. 06. 17.
Megosztás

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a közösségi oldalán osztotta meg, hogy Storcz Botond milyen összeállításban kívánja indítani az Európa-bajnokságon a női kajak négyeset.

Az olimpiai bajnok szövetségi vezetőedző - a magyar szövetség (MKKSZ) szakmai bizottságával közös -, több próbát követő pénteki döntése értelmében a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállításban indul a női négyes az Európa-bajnokságon.

Storcz Botond korábban azt mondta, a női kenu, valamint a női kajak szakágban a válogatót nyerő versenyzők szerepelnek – egyetlen kivétel lehet. Storcz Botond ugyanis a női csapathajóban szeretné kipróbálni Vad Ninettát és Fazekas-Zur Krisztinát is, pénteken dönt arról, hogy milyen összeállításban szerepel majd a négyes a kontinensviadalon.

„A tavalyi évből tanulva látni szeretném, hogy ténylegesen melyik összetételben a legjobb a négyes. Ami az Európa-bajnokság után is változhat, bőven van időnk arra, hogy valóban tökéletes csapathajót rakjunk össze” – árulta el a vezetőedző.

A felnőtt gyorsasági kontinensviadalt június 24. és 26. között Moszkvában rendezik. Az olimpia előtt ez lesz az utolsó komoly megmérettetése a kajak-kenu-válogatottnak.

Mint Csabai elmondta, július 5-én jelölik ki az olimpiai csapatot, és a női kajak négyes összeállításánál számításba veszik az Európa-bajnokságon elért eredményt is. Ugyanakkor hangsúlyozta: "ez még nem a végleges olimpiai csapat".

(MOB-MKKSZ)