Storcz Botondot is meglepte a mingacseviri remeklés

Storcz Botondot is meglepte a mingacseviri remeklés

2015. 06. 17.
Megosztás

Storcz Botond vezetőedzőt is meglepte, milyen kiválóan szerepelt a magyar kajak-kenu-válogatott az első Európa Játékokon.

A magyar kajakosok és kenusok öt arany- és ugyanennyi bronzérmet nyertek a hétfői és keddi versenynapon Mingacsevirben, és elsősorban az ő szereplésüknek köszönhető, hogy hazánk az előkelő harmadik helyen áll az éremtáblázaton.

Storcz Botond számított arra, hogy érmekkel térnek haza Azerbajdzsánból, azok száma azonban őt is váratlanul érte.

„Engem is meglepett, hogy ennyire jól helytállt a csapat, hogy ennyire magabiztosan megtartottuk vezető szerepünket kajak-kenuban válogatott szinten” – fogalmazott a szakvezető a mob.hu-nak.

Hozzátette, a hazai szövetségben már tavaly megfogalmazták, hogy az Európa Játékokra az olimpiai kvalifikációs világbajnokság főpróbájaként tekintenek, és volt is lehetőség arra, hogy teszteljék a csapathajókat Milánó előtt.

A szakember elárulta, nagyon sok kellemes meglepetés érte Mingacsevirben, ami értelemszerűen befolyásolja majd, kik állhatnak rajthoz a vb-n.

„Az egész csapat kiválóan teljesített, de a férfi kajak szakágat külön ki kell emelni. Korábban voltak itt hiányosságaink, ám remekül versenyzett a négyesünk, a Kammerer, Szalai páros és Dudás Miklós is.”

A világbajnokságot, melyen a riói kvóták nagy részét kiosztják, augusztus 19. és 23. között rendezik meg Milánóban.

A bronzérem is hatalmas kincs
„Eleinte meg voltam illetődve, látva, milyen erős csapattal indulunk. Jó érzésekkel és emlékekkel gondolok majd vissza az Európa Játékokra – mondta a mob.hu-nak Csay Renáta, aki a női kajakosok 5000 méteres versenyében lett bronzérmes kedden. – Kis ízelítőt kaptam abból, milyen hangulata lehet egy olimpiának, ha már azon nem vehetek részt. Nagyon sok mindent megnyertem már, de ennek a harmadik helynek is nagyon tudok örülni. Nem vagyok fiatal, de vannak még terveim, és nap mint nap azért edzek, hogy azokat valóra váltsam.”

(MOB)