Szabó Gabriella megkönnyezte a párosdiadalt

Szabó Gabriella megkönnyezte a párosdiadalt

2012. 05. 19.
Megosztás

Szabó Gabriella és Kozák Danuta párosa nyerte meg szombaton délután a K-2 500 méter 1. olimpiai válogatóját a szegedi Maty-éren. Az örömbe a nagy feszültség könnyei is vegyültek, hiszen Szabó Gabriella azért küzdött, hogy versenyben tartsa magát a londoni szereplésért folyó harcban. Ám nem csak ő, Janics Natasa is hihetetlen boldog volt, mert a pénteki egyesben elért ötödik helye után javított Kovács Katalinnal párosban.

Szabó Gabriella mindent egy lapra tett fel, s hihetetlen nagy küzdeniakarásról tanúbizonyságot téve megnyerte Kozák Danutával a K-2 500 méter első olimpiai válogatóját. Szabó a pénteki egyes során a nyolcadik helyen zárt, s messzire került számára a londoni olimpia lehetősége, ám szombati párosgyőzelmével javított, és életben tartotta a reményeket a csapatba kerülésre.

"Elég nehéz órákon vagyok túl, hiszen a pénteki eredményem után roppant idegesen készülődtem erre a napra. Ám amikor a startpisztoly eldördült, szinte teljesen kicseréltek, életem egyik legjobb futamát eveztem" - mondta a könnyeivel küszködő Szabó Gabriella, aki elárulta: rengeteget köszönhet párjának, Kozák Danutának, aki mindvégig hitt benne, és tartotta benne a lelket.

"Gabi roppant ideges volt, ami érthető. Igyekeztem oldani a feszültségét, de már a rajtnál éreztem, hogy nem lesz baj, hihetetlen akarattal küzdötte végig ezt az ötszáz métert. Azok után, amit végigcsinált az edzőtáborokban, nagyon megérdemelte ezt a győzelmet" - mondta Kozák Danuta.

A versenyt követően a pénteki egyes során ötödik helyen záró Janics Natasa is sokkal oldottabban, mosolyogva szállt ki a hajóból.
"Tegnap kétségeim voltak affelől, hogy jó-e az, amit csinálok, képes leszek-e újra úgy evezni, mint régen. Az egyes során nem volt meg a versenyrutinom, fejben nem tudtam magam összeszedni, ám Katival most vissza tudtuk hozni azt az érzést, ami miatt úgy szeretek kajakozni" - magyarázta Janics Natasa.

A harmadik helyen Paksy Tímea és Fazekas Krisztina új párosa végzett. A lányok korábban négyesben már megéltek nagy sikereket, a harmadik helyet követően pedig arról beszéltek, úgy látják párosuknak is van létjogosultsága.

"Krisztával eddig háromszor ültünk együtt. Nagyon jól egymásra hangolódtunk, szóval van értelme a folytatásnak. Most egy pici hibánk volt a döntő során, a közepénél hagytuk elmenni a többieket, pedig ebben a mezőnyben végig kellett volna nyomi az egész távot. Ez jó lecke volt a számunkra" - magyarázta Paksy, aki bízik benne, hogy okoznak még meglepetést a válogatók során.

Női K-2 500 m:
1. Szabó, Gabriella, Kozák Danuta (Honvéd Domino) 1:38.900, 2. Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa (Honvéd Domino, Démász-Szeged) 1:40.510, 3. Fazekas Krisztina, Paksy Tímea (Graboplast-Győr, MTK) 1:41.190, 4. Benedek Dalma, Csipes Tamara (MTK, Honvéd Domino) 1:41.370

A további program:
vasárnap:
elő- és középfutamok 9:15 ó, férfi K-2 1000 döntő 10:13 ó
döntők 15:15 ó (női K-1 200 m 16 ó)

Szombaton még egy fontos viadal előcsatározásait rendezték meg.
A férfi K-2 1000 méter válogatójának elő- és középfutamait bonyolították le, amelyben a legjobb idővel a két héttel ezelőtti tájékoztatót megnyerő Dombi Rudolf, Kökény Roland kettős jutott be a vasárnapi öt egységet felvonultató fináléba. Kiemelkedően szerepelt a szegedi vb-n K-2 500 méteren győztes Kulifai Tamás, Tóth Dávid páros is, ahogyan megküzdhet a duisburgi indulói helyért (az első két egység utazhat a második válogatót jelentő világkupára) Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor, valamint két meglepetéspáros, a váciak fiataljai, Noé Bálint és Noé Milán, illetve Hufnágel Tibor és Ceiner Benjámin is.

A szombati napot a kenushölgyek zárták: Takács Kincső és Lakatos Zsanett kettőse nyert C-2 500 méteren.


(Forrás: kajak-kenu szövetség)