Szabó Gabriella szombaton is triplázott

Szabó Gabriella szombaton is triplázott

2014. 08. 17.
Megosztás

A pénteki 1000 méteres versenyek során három aranyérmet begyűjtő Szabó Gabriella szombaton, 500 méteren is triplázott a kajakosok és kenusok országos bajnokságán, Szolnokon.

A olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos - Kozák Danuta távollétében - egyesben, világbajnok társával, Csipes Tamarával párosban, végül pedig honvédos klubtársaival négyesben sem talált legyőzőre, így a zárónap előtt már hat elsőségnél jár. Kozák ezúttal fiatal UTE-s társaival indult négyesben, akikkel a második helyen végzett.

A férfiaknál a háromszoros ötkarikás bajnok kajakos Kammerer Zoltán, illetve a csepeliek kenusa, Kiss Tamás egyformán két bajnoki címet szerzett a viadal második napján, párosban és négyesben lettek elsők, míg egyesben Szalai Tamásnak, illetve Vasbányai Henriknek jutott az arany.

A női kenupárosok fél kilométeres döntőjét a világbajnok Takács Kincső, Lakatos Zsanett duó nyerte.

Az ob-n 47 egyesület 925 versenyzője méri össze tudását.

Eredmények:

500 m:

férfiak:
K-1, Bajnok: 1. Szalai Tamás (Vasas) 1:37.610, 2. Tótka Sándor (Kőrös) 1:38.110, 3. Hufnágel Tibor (G4S Honvéd) 1:38.900

K-2, B: 1. Kammerer Zoltán, Hérics Dávid (Graboplast-Győr) 1:30.308, 2. Kucsera Gábor, Tóth Dávid (Vasas) 1:31.706, 3. Szalai, Kulifai Tamás (Vasas) 1:31.970

K-4, B: 1. Kucsera, Szalai, Kammerer, Pauman Dániel (Vasas, Graboplast-Győr) 1:20.930, 2. Kugler Attila, Schenk Áron, Tóth, Kulifai (Vasas) 1:21.320, 3. Császár Gergely, Boros Gergely, Nádas Bence, Birkás Balázs (EDF Démász-Szeged, Atomerőmű SE, UTE) 1:22.250

C-1, B: 1. Vasbányai Henrik (KSI SE) 1:47.610, 2. Korisánszky Dávid (Csepel) 1:50.410, 3. Nagy Péter (Graboplast-Győr) 1:50.990

C-2, B: 1. Kiss Tamás, Korisánszky (Csepel) 1:45.690, 2. Széles Gábor, Varga Patrik (Graboplast-Győr) 1:47.430, 3. Balgovits Gábor, Mike Róbert (KSI SE) 1:47.710

C-4, B: 1. Kiss, Mike, Korisánszky, Vasbányai (Csepel, KSI SE) 1:33.820, 2. Széles, Lantos Ádám, Varga Dávid, Khaut Kristóf (Graboplast-Győr) 1:37.130, 3. Pálfi Márió, Nagy Gergely, Schmidt Richárd, Fekete Ádám (UTE) 1:37.480

nők:

K-1, B: 1. Szabó Gabriella (G4S Honvéd) 1:50.090, 2. Medveczky Erika (Kis Dunai SE) 1:50.590, 3. Nagy Flóra (Csepel) 1:52.000

K-2, B: 1. Szabó G., Csipes Tamara (G4S Honvéd) 1:43.690, 2. Medveczky, Sarudi Alíz (Kis Dunai SE, Közgép SE Szolnok) 1:45.270, 3. Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter (Szolnoki Sportcentrum, UTE) 1:45.810

K-4, B: 1. Szabó G., Csipes, Horváth Noémi, Groholy Orsolya (G4S Honvéd) 1:35.180, 2. Kozák Danuta, Malcsiner, Braun Boróka, Piller Szabina (UTE) 1:36.800, 2. Medveczky, Sarudi, Szabó Petra, Bodonyi Dóra (Kis Dunai SE, Közgép SE Szolnok) 1:38.260

C-2, B: 1. Takács Kincső, Lakatos Zsanett (Graboplast-Győr) 2:08.580, 2. Bónyai Regina, Miskolczy Fruzsina (Bajai Vízisport Klub) 2:12.480, 3. Balla Virág, Csanaki Bianka (Graboplast-Győr) 2:15.130

Az ob zárónapján, vasárnap a 200 és 5000 méteres versenyszámokat rendezik. A döntők 12 órakor kezdődnek.

(Forrás: MTI)