Struktúraváltás az úszóknál, Szántó Éva új megbízást kapott

Szántó Éva sportvezetői pályafutása legnagyobb kihívása elé néz

2015. 11. 17.
Megosztás

Sportvezetői pályafutása legnagyobb feladatának megvalósítására vállalkozott Szántó Éva, amikor a Magyar Úszó Szövetség főtitkári tisztének átmenetileg búcsút mondva „átült” abba a székbe, ami a 2017-es FINA világbajnokság megvalósításáért felelős, százszázalékosan állami tulajdonú Kft ügyvezetőjét illeti. „Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft” – ez a cég teljes neve, amelynek munkatársaira, Szántó Évára és most formálódó csapatára közel két esztendőn át tartó igencsak kemény munka vár. Ráadásul pihenő nélkül, mert a világbajnokságokat egyesítő „szuper-világbajnokságnak” Budapest és Balatonfüred az eredeti elhatározástól eltérve nem 2021-ben, hanem nagy bátorságot tanúsítva már 2017-ben ad otthont.

Könnyedén fogalmazva azt lehetne mondani, hogy a hazai és a nemzetközi evezőssportban sikeres pályát befutott Szántó Éva egyszerre csak a „vízről a vízbe” került, amikor előbb főtitkári felkérést fogadott el a Magyar Úszó Szövetségben, majd a vizes sportágak világbajnokságát előkészítő és lebonyolító nonprofit Kft élére állt, ám a feladat nagysága és összetettsége kizárja ennek a megközelítésnek a lehetőségét.

„Óriási a felelősségünk, aminek az elvárható legnagyobb odaadással és pontossággal igyekszünk majd megfelelni, szorosan együttműködve a kormányrendeletben megjelölt Szervező Bizottsággal, a kormányzó testületet irányító Seszták Miklós elnök, és Gyárfás Tamás társelnök urakkal, a megvalósítás egyes területeit irányító projektigazgatókkal, ugyanúgy a világbajnokság műsorán szereplő valamennyi sportág, illetve szakág vezetőivel. Először meglepett az ügyvezető igazgatói felkérés, aztán magam is úgy gondoltam, hogy ha a cégben nagyobb szükség van rám, akkor ezt a kihívást feltétlenül el kell fogadnom. Talán meglepő, de az átalakuló Kft soraiban olyan nagy tudású és dinamikus szakemberek felkérését is tervezem, akik más sportágak világ- és Európa-bajnokságainak megszervezésében már meghatározó szerepet töltöttek be. Tapasztalataik hasznosan bővíthetik azt a tudásgyűjteményt, amivel például az úszó és a vízilabda szövetségünk rutinos versenyszervezői rendelkeznek” – hangsúlyozta a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Szántó Éva.

Az evezős versenyzőként számos magyar bajnoki címet kiérdemlő ügyvezető visszavonulása után sikerrel járta ki a sportirányítás és sportszervezés magasiskoláját. Elismerésre méltó munkát végzett a Magyar Evezős Szövetség főtitkáraként, majd feljebb lépve ugyanezt a tisztet töltötte be a Nemzeti Sportszövetségben, előbb Erdei Tamás, majd Gémesi György elnökök oldalán. Sportdiplomáciai pályafutása is említést érdemel, hiszen több Európa- és világbajnokságon is ő volt a nemzetközi szövetséget képviselő technikai delegátus, és 2010 óta a FISA versenytechnikai bizottságában is tevékenykedik. Emellett tagja a MOB Nők a Sportban Bizottságának is.

„Azt a tudást is magammal hoztam az úszó szövetségbe és most a Kft-be is, amelyet - a résztvevők magas létszámának köszönhetően - az olimpiai játékok versenyprogramjában az előkelő harmadik helyet elfoglaló evezőssport világában szereztem meg. A szívemhez közel eső sportágnak természetesen nem mondtam végső búcsút, de most két olyan esztendő következik, amely számomra is elsősorban a FINA 2017-es világbajnokság gondos előkészítéséről és a világ elismerését kiérdemlő lebonyolításáról fog szólni. Minden idők legnagyobb hazai sporteseményének a megrendezésére készülünk, amely sok lemondással jár majd együtt, de ez a siker ára” – hangsúlyozta Szántó Éva, a Budapest 2017 Nonprofit Kft ügyvezetője.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter)