Századik névnapját ünnepli a világ legidősebb olimpiai bajnoka

Századik névnapját ünnepli a világ legidősebb olimpiai bajnoka

2013. 03. 19.
Megosztás

Ahány ország, s azon belül ahány ember, annyiféleképpen ünnepli a születés- vagy éppen a névnapját. Azért a kerek számoknak általánosságban elmondható, hogy sokkal nagyobb a varázsuk.

Már egy „sima” évtizedes alkalom is megteheti a magáért. Mondjuk egy harmincadik születésnap vagy éppen egy hatvanötödik névnap. De egy ötvenedik az már mindenképpen kiemelést érdemel, hogy az ugyancsak ritka, „százas” jubileumról már ne is beszéljünk.

Pontosabban szólva, beszéljünk róla. Konkrétan arról, hogy a világ legidősebb, élő olimpiai bajnoka, dr. Tarics Sándor vajon miként ünnepli a századik névnapját. Mert hogy az 1936-os, berlini olimpián győztes magyar vízilabda válogatott tagja ez év szeptember 23-án a 100. születésnapjához érkezik. Tehát féléves volt, amikor családja az első népnapjára emlékezhetett.

Beütögetem hát a kivételesen közvetlen, barátságos, mindenkivel szívesen szót váltó Sándor bácsi kaliforniai telefonszámát. Néhány csengést követően a vonal végén a ritka évfordulóhoz érkezett jubiláns jelentkezett. A bemutatkozásra villámgyorsan reagált, majd megkért, várjak, átmegy egy másik készülékhez.

- Szervusz, parancsolj, miben tudok segíteni - kérdezte Sándor bácsi.

-Nem parancsolni, gratulálni szeretnék Sándor bácsi, hiszen a napokban lesz a századik névnapja.

- Jaj, barátom, ez csak Magyarországon alkalom az ünneplésre, itt, Amerikában ez nem téma. Még a legszűkebb családi körben sem. Nagyon kedves vagy, de ezt a témát zárjuk is le, beszéljünk inkább másról.

- Azt azért mégis megkérdezném, azt vajon tudja-e Sándor bácsi, hogy az első neve napját hol ünnepelték a felmenői?

- Óbudán, a Pacsirtamező utca 28-ban, a II. emelet nyolcas szám alatti lakásban. Mivel édesapám is Sándor volt, én pedig egyetlen gyermek lett, így aligha jöhetett szóba a keresztelőnél más név, mint a Sándor. Az is bizonyosra vehető, hogy nagyon örültek nekem. Talán ennyit az én ünneplésemről.

Szabó Bence, MOB főtitkárral a londoni olimpián

Pillanatokkal később már a közelmúlt legnagyobb érdeklődést kiváltó eseményénél, a londoni olimpiánál jártunk.

- Hát persze, hogy hatalmas élménysorozat volt az utolsó ötkarikás játékok megtekintése számomra - hangsúlyozta. Igaz, Pekingben valahogy közelebb voltak egymáshoz a versenyhelyszínek, Londonban viszont - legalábbis számomra - már jelentős gondot okoztak a rendkívüli távolságok. Ezek miatt ugyanis naponta legfeljebb egy-egy, számomra különösen fontos és érdekes eseményre juthattam el. Márpedig ha választanom kellett, akkor én újra és ismét a vízilabda mérkőzésekre voksoltam. Természetesen ott is előnyben részesítettem a kiemelt fontosságú meccseket. Így ott voltam a sorsdöntő, magyar - olasz férfi találkozón is.

- Ezt a meccset elvesztette válogatottunk, amelynek végül be kellett érnie az ötödik hellyel. Mi a véleménye, szükségszerűen alakultak így a dolgok?

- Határozott igen a válaszom - hangzott a telefonvonal másik végéről. Mindenképpen több fiatalnak kellett volna helyet kapnia a tizenhármas keretben. Meggyőződésem ugyanis, hogy a csúcsteljesítmények elérésére a huszonöt év körüli kiválóságok a legalkalmasabbak. Harmincig még csak-csak elmegy a dolog, utána azonban már mind nehezebb. Az idő múlásával ugyanis mind többet okoskodnak a játékosok, ami a fiataloknál nem jellemző. Ám mivel a sport elment a profizmus, az üzlet, a pénz irányába, ezért azután a legtöbb játékos addig marad, ameddig csak lehet. Azért is jött különösen jókor a Kemény Dénes - Benedek Tibor váltás, mert az egykori kitűnő balkezesnek nem volt más választása, mint az egyértelmű fiatalítás.

- A férfiak után beszéljünk egy kicsit a nőkről is. Konkrétabban: az Amerikában rohamosan népszerűsödő női vízilabdázásról.

- Óriási az érdeklődés a gyengébb nem pólómeccsei iránt! Rengetegen választják ezt a sportágat, az utóbbi években pedig - hogy csak a hozzánk legközelebb eső Stanfordot és Berkeleyt említsem - nagyon sokat áldoztak is rájuk. Elsősorban persze a kemény és következetes munkára gondolok.

- Sándor bácsit a vízilabdán kívül milyen sportágak érdeklik leginkább?

- A profi bokszot szívesen nézném, de mivel legtöbbször csak a késő éjszakai programokban kap helyet, így le kell mondjak róla. A teniszt viszont képes vagyok naphosszat bámulni. Több kedvencem is van, így a fehérorosz Azarenka, az orosz Sarapova, a férfiaknál pedig a szerb Djokovic mellett ott a számomra legszimpatikusabb, a svájci Federer. Ez az ember játssza a legtisztább teniszt, mindenféle bohóckodás vagy cirkuszolás nélkül. Számomra pedig ez a tény igen-igen fontos.

- A sporton kívül mi minden köti le a figyelmét, mivel tölti ki a napjait?

- Mintegy tíz esztendeje a Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen bizonyos matematikai problémák megoldásán fáradozunk, de erről többet nem szólnék. Nehezen mondok le a sétáimról annak ellenére is, hogy mostanában egyre inkább gondjaim vannak az egyensúlyérzékemmel. Olyannyira, hogy gyakran már a sétapálcám sem elég ahhoz, hogy egyenesben tudjam tartani magamat.

(Forrás, fotók: JochaPress)