Utánpótlás konferencia: Olimpiai bajnokok az előadók között

Utánpótlás konferencia: Olimpiai bajnokok az előadók között

2012. 08. 28.
Megosztás

Konferenciát szerveznek az utánpótlásról olimpiai bajnokok részvételével.

Olimpiai bajnokok és ötkarikás aranyérmes sportolók edzőinek részvételével kerül sor október 3-án a második Nem gyerekjáték! című konferenciára, mely az utánpótlássportról, az utánpótlás-nevelés legfontosabb kérdéseiről szól majd.

Az eseményt szervező MediaBook Kiadó tájékoztatása szerint a szakmai konferencia célja, hogy a friss ötkarikás győztesek és trénerek mellett a magyar sportvezetés képviselőinek, illetve az egyes témakörök elismert hazai szakértőinek bevonásával segítséget nyújtson a fiatal sportolók felkészítésével foglalkozók számára mindennapi munkájukhoz.

A konferencián Szilágyi Áron, a férfi kard egyéni londoni aranyérmese az élsport és a tanulás összeegyeztetéséről, míg Pars Krisztián, a kalapácsvetés bajnoka a sportoló és edzője harmonikus kapcsolatának fontosságáról beszél majd. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán előadást tart Széles Sándor, a 200 m-es mellúszás londoni győztesének, Gyurta Dánielnek, illetve Kovács István, a lólengésben első Berki Krisztiánnak az edzője is.
A Nem gyerekjáték! fővédnöke Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki többek között a MOB utánpótlás-nevelési koncepciójáról beszél majd.

A konferenciára szeptember 24-ig lehet jelentkezni a regisztrációs űrlap kitöltésével a http://www.utanpotlassport.hu/nemgyerekjatek/ internetes címen.
A részvételi díj 10 ezer forint.

Idő: 2012,. október 3

Helyszin: Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) aulája (1123 Budapest, Alkotás u. 44.)

Program

8.30-9.30: Érkezés, regisztráció

9.30-9.45: Köszöntő

9.45-10.15: Élsport és tudomány: az olimpia orvosi, lélektani, doppinggal kapcsolatos tapasztalatai (Előadó: Dr. Balogh Péter, a londoni magyar küldöttség egészségügyi csoportjának vezetője, a MOB orvosi bizottságának elnöke)

10.15-10.45: Túl a kezdeteken: a látványsportágakat érintő társagiadó-törvény utánpótlást érintő gyakorlati tapasztalatai; hibák és pozitívumok (Előadó: Radnai Károly adószakértő)

10.45-11.00: Kávészünet

11.00-11.40 Civil a pályán: életútmodell gyerekkortól a sportkarriert követő időszakig (Előadó: Varga Zsolt, Sydney olimpiai bajnoka, az FTC vízilabda-szakosztályának szakmai igazgatója)

11.40-12.30: Kerekasztal-beszélgetés a közönség bevonásával Dr. Balogh Péter, Radnai Károly és Varga Zsolt részvételévelmoderátor: Pető Péter sportújságíró

12.30-13.30: Ebéd

13.30-14.00: Kulcsmomentumok a felkészítésben: hogyan neveljünk olimpiai bajnokot? (Előadó: Kovácshegyi Ferenc mesteredző, a 200 m-es mellúszásban aranyérmes Gyurta Dániel trénere)

14.00-14.30: Marketing és szponzoráció az utánpótlás-nevelésben (Előadó: Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, az Ambitious Group társtulajdonosa)

14.30-15.00: Mester és tanítvány: az edző és a sportoló harmonikus kapcsolatának fontossága (Beszélgetés Pars Krisztián olimpai bajnok kalapácsvetővel)

15.00-15.15: Kávészünet

15.15-15.45: Élsport és a tanulás: mégsem összeegyeztethetetlen? (Előadó: Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó)

15.45-16.15: London üzenete: a sikeres olimpiai szereplés hozadéka a jövő bajnokai számára, a MOB utánpótlás-nevelési koncepciója (Előadó: Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke)

16.15-17.00: Kerekasztal-beszélgetés a közönség bevonásával Kovácshegyi Ferenc, Gergely István, Pars Krisztián, Szilágyi Áron és Borkai Zsolt részvételével – moderátor: Bruckner Gábor sportújságíró