„Szilágyi Liliána mindnyájunk számára példakép”

Szilágyi Liliána édesapja egykori klubjába igazolva szeretne Rióban bizonyítani

2016. 02. 01.
Megosztás

Négy hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Kőbányáról távozó Szilágyi Liliána és az útját egyengető édesapja új egyesületre találjon. Majdnem kifutottak az átigazolási időszakból, de még jókor léptek: február elsejétől Liliána a Budapesti Honvéd Sportegyesület versenyzője.

Huszonkilenc éve annak, hogy a magyar úszóbajnokságon a 100 gyors döntőjében kettős Honvéd-siker született: az aranyat 52.66 másodperccel Kovács László, az ezüstöt pedig 52.95-tel Szilágyi Zoltán vitte el. Közel három évtizeddel a történtek után a mostani átigazolás ismét összehozza a nyolcvanas és kilencvenes évek két kiváló „sprinterét”, valamint az egykori klubjukat, köszönhetően annak, hogy a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliána a Budapesti Honvéd Sportegyesületbe (BHSE) igazolt, ahol édesapja felkérésének eleget téve Kovács László lett az edzője.

„Köszönettel tartozunk a Budapesti Honvédnak, személy szerint pedig Molnár Imre elnök úrnak, mert úgy nem mehetett tovább, hogy egy személyben én vagyok Kovács Lászlóval a lányom edzője és a programjának szervezője, emellett pedig az őt körülvevő minőségi stáb munkabérét is nekem kell állnom. Most viszont, hogy biztos talajon állunk, már mindennek a felkészülésről és az eredményekről kell szólnia” - hangsúlyozta Szilágyi Zoltán.

Liliána 2014-ben az ifjúsági olimpián 2:06.59 perces korosztályos világcsúccsal szerezte meg az aranyérmet a 200 pillangón. Egy évvel később Kazanyban, élete első felnőtt világbajnokságán – közvetlenül egy kimerítő betegség után – a harmadik idővel került a döntőbe, ahol 2:07.76-tal a hetedik helyen végzett. Nem sokkal később a hazai „klubkeringőbe” beállva Liliána elbúcsúzott a Kőbányától, amelynek színeiben jutott el pályafutása eddigi csúcsára.

„Szeretném nagyon jól érezni magamat a Honvédban, a versenylehetőségeket, köztük a londoni Európa-bajnokságot is jól felhasználni a riói csúcsforma kialakításához. Olyan sikerélményekben szeretnék részesülni, mint a két aranyéremmel szolgáló ifjúsági olimpián. Ehhez alapvetően elegendő lehet az egyéni csúcsaim megjavítása is, aztán meglátjuk, hogy ez a produkció mire is lesz elegendő. Úgy is mondhatom, hogy újra és újra önmagamat szeretném legyőzni, mert ez a sport lényege, és ebből fakad az a vágy, ami az ellenfelek legyőzésére késztet” – mondta a mexikói háromhetes magaslati edzőtáborból éppen hazaérkező Szilágyi Liliána, aki másfél hét múlva újra csomagol, és az új edzőjével Dél-Afrika felé veszi az irányt.

„Az év végéig szóló szerződést kötöttünk Szilágyi Liliánával, aki ezzel az úszószakosztályunk első számú versenyzője lett, és reméljük, hogy a távolabbi jövőben az is marad. A klubunk uszodai létesítménye felújításra szorul, de az idén ezen a gondon is enyhíteni fogunk. Bízunk abban, hogy Liliána ezt követően nem csak a Komjádiban fog edzeni” – hangsúlyozta Molnár Imre, a BHSE elnöke.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MOB/Szalmás Péter)