Szocsi 2014: A lécekről vezetett edzésnapló is segítette Miklós Editet

Szocsi 2014: A lécekről vezetett edzésnapló is segítette Miklós Editet

2014. 02. 13.
Megosztás

A szocsi téli olimpián női lesiklásban hetedik Miklós Edit nem véletlenül dicsérte léceit és az azok csúszását segítő vaxolást a bravúros teljesítménye után, mivel a jó választás és a megfelelő előkészítés nagyban hozzájárult a sikeréhez. Mint kiderült: Stark Márton edző (fotón) és vaxmester mindegyik sílécének külön edzésnaplót vezet.

"A verseny után megkérdezte Maria Höfl-Riesch vaxmestere, hogy mit kentem a lécekre. Nagyon jólesett. Végre nekünk is van egy titkunk" - mondta a csíkszeredai születésű sízővel három éve együtt dolgozó Stark, aki hozzátette, nem árulta el a háromszoros olimpiai bajnok, Szocsiban szuperkombinációban győztes német síelő szakemberének az igazat.

A titok persze - szerinte - sok összetevőből áll. Példaként említette, hogy valamennyi edzésen más-más lécet próbáltak ki, illetve hogy ezen felül még egyszer tesztelhették a léceket Szocsiban, s akkor derült ki a versenyen használt sportszerről, hogy nagyon gyors ezen az olvadó havon. Szintén hasznos információkat adott a lécekhez tartozó edzésnapló, amelyben minden lényeges adat szerepel arról, milyen havon és milyen vaxszal hogy teljesített a léc.

"Minden szakágat beleértve nagyjából 25 pár léce van Editnek, ebből hatot használ lesiklásra, de csak kettő igazán gyors közülük. Ebből a most használt az olvadó, míg a másik fagyott hóra jó. Ezzel szemben például Höfl-Rieschnek legalább hat pár gyors léce van" - mondta a körülmények közti különbségről a 25 éves vaxmester, aki az osztrákkal is összehasonlította a hazai helyzetet. Mint mondta, náluk nagyjából másfél-kétszer annyit költenek egy-egy alpesi sízőre, mint amennyibe Miklós Edit versenyeztetése kerül, ennek fényében pedig különösen értékes, hogy az MTK sportolója mind a négy osztrák riválisát megelőzve lett hetedik.

A differenciáknál maradva megjegyezte, ő is hozzájuthat a legjobb vaxokhoz, de amíg egy osztrák edző megveszi azt, ha szüksége van rá, addig nekik spórolniuk kell, azaz nincs rá akkora keret, mint a szomszédos országban, ahol nemzeti sportnak számít az alpesi sí. Elmondása szerint amíg egy-egy osztrák versenyző 15-20 ezer eurót költ vaxokra, addig ők ezt 5 ezerből próbálják megoldani.

A csíkszeredai születésű magyar versenyző ugyanakkor nem panaszkodik a körülményekre, sőt, abban bízik, hogy azok mostani teljesítményének köszönhetően javulni fognak. Szerinte technikailag adottak a feltételek, azaz akkor érhetne el még jobb eredményt, ha nemcsak edzője, az osztrák Dietmar Josef Thöni, illetve Stark utazhatna vele a versenyekre, hanem egy-egy gyúró, orvos és erőnléti edző is. Stark megjegyezte, a svájci csapatot egy világkupaversenyen nagyjából 12 főből álló kiszolgáló személyzet segíti.

"Editnek egyetlen vk-viadalon volt saját gyúrója, illetve olyan is előfordult, hogy más csapat orvosától kellett segítséget kérnie" - mutatott rá Stark olyan problémákra, amelyek megoldása még jobb eredményeket hozhatna. Miklós Edit egyértelmű igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy számíthatott-e a szerdai versenyen a körülmények közötti különbség, amely az övé és a két győztesé, a svájci Dominique Gisiné, illetve a szlovén Tina Mazéé között van.

A 25 éves síző úgy vélte, új edzője, a versenyzőként világkupákon indult Thöni elsősorban technikáján javított sokat, rávilágított a hibáira és azokat ki is tudta javítani. A 46 éves tréner elhivatottságát és áldozatkészségét illetően Kaszó Klára, a Magyar Síszövetség ügyvezetője azt mondta: a mostani idény elején úgy vállalta el Miklós Edit felkészítését, hogy tudta, a magyar szövetség csak akkor tudja majd kifizetni, ha megkapja a Magyar Olimpiai Bizottságtól neki járó pénzt.

A szombati szuperóriás-műlesiklással kapcsolatban Miklós úgy fogalmazott, ha minden legalább olyan jól alakul, mint a mostani lesikláson, akkor megismételheti ezt a teljesítményét.

(MTI, Fotó: Miklós Edit Facebook-oldala)