Szocsi 2014: több mint 300 óra élő közvetítés az IPC hivatalos honlapján

Szocsi 2014: több mint 300 óra élő közvetítés az IPC hivatalos honlapján

2014. 01. 14.
Megosztás

Több mint 300 óra élő közvetítés lesz látható a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) hivatalos honlapján, a www.paralympic.org – on a március 7-16. között megrendezésre kerülő téli paralimpiáról.

Az IPC közleménye szerint HD-minőségben öt csatornán lehet majd nyomon követni a versenyeket. A megnyitó- és a záróünnepség mellett külön-külön csatornán lesznek láthatók az alpesi síversenyek, az északi sí, a jégkorong és a curling, míg az ötödik csatornán felváltva mutatnak különböző sportágakat.

Ezen kívül több mint 150 előzetes és visszapillantó írás lesz olvasható a paralimpia előtt a honlapon.

„Az élő közvetítések mellett elemzésekkel, háttéranyagokkal szeretnénk minél teljesebb körű információval kiszolgálni az oldal látogatóit – mondta Craig Spence, az IPC kommunikációs igazgatója. – Az a célunk, hogy a téli paralimpiák történetének legjobb internetes közvetítését biztosítsuk a sportrajongók számára.”

Spence elmondta: a játékok összes versenyzőjének feltöltik az életrajzi adatait, legjobb eredményeit, ezen kívül a híreket több ezer fotóval illusztrálják.

(Bernau Péter)