Tadissi Yves Martial kudarcként éli meg a korai kiesést

Tadissi Yves Martial kudarcként éli meg a korai kiesést

2015. 06. 13.
Megosztás

Tadissi Yves Martial kudarcként éli meg, hogy a csoportkörből sem sikerült továbbjutnia szombaton az Európa Játékokon.

A kumite 67 kg-ban induló magyar karatés (balra) az első mérkőzésen 2:0-ra kikapott a török Burak Uygurtól, majd hiába győzte le 1:0-ra a horvát Damil Domdjonit, a német Ricardo Gieglertől elszenvedett 2:1-es veresége azt jelentette, hogy számára már a csoportkörben véget ért az Európa Játékok.

„Csalódott vagyok, kudarcként élem meg ezt a néhány meccset, már csak azért is, mert éremért jöttem Bakuba” – nyilatkozta a mob.hu-nak.

Tadissi Yves Martial szerint az első mérkőzés volt kritikus, amelyen, úgy véli, az olimpiához hasonlítható légkör nyomta össze mentálisan, a számára merőben szokatlan hangulathoz nem tudott alkalmazkodni.

A karatés elárulta, a minél sikeresebb szereplés érdekében a pénteki megnyitóra sem ment el, ám bízik benne, hogy megméretheti még magát hasonlóan színvonalas eseményen.

„Reménykedem abban, hogy a sportág bekerül a 2020-as tokiói olimpia programjába. Egyelőre persze az is nagy dolog, hogy az Európa Játékokon szerepel, aztán meglátjuk, mi fog történni.”

Tadissi Yves Martial elmondta, a hétvégén szeretne minél több versenyt a helyszínen megtekinteni, szurkolni a magyar csapat többi tagjának, hétfőn viszont már haza is repül az azeri fővárosból.


(MOB, fotó: Szalmás Péter)