Thomas Bach az ukrán elnököt fogadta

Thomas Bach az ukrán elnököt fogadta

2015. 04. 22.
Megosztás

Petro Porosenko ukrán elnököt fogadta Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke Lausanne-ban.

Az államfővel tartott külügyminisztere; az első miniszterelnök-helyettes; Szerhij Bubka, az Ukrán Olimpiai Bizottság elnöke; valamint Valerij Borzov ukrán NOB-tag.

A megbeszélések középpontjában az ukrán sportolók álltak, akiknek tavaly 300 ezer dolláros gyorssegélyt biztosított a NOB, hogy az ország keleti felében folyó harcok alatt is tudjanak edzeni, illetve versenyeken szerepelni.

Thomas Bach hangsúlyozta, a politikát és a sportot külön kell választani, és megjegyezte, hogy bármilyen bojkott szembe megy ezzel. Petro Porosenko elmondta, ellenzi a bojkottot a sportban, és Ukrajna minden országból szívesen lát sportolókat.

A két vezető kiemelte a fenntartható fejlődés fontosságát, mellyel kapcsolatban elhangzott, hogy az ENSZ iránymutatását tartják mértékadónak.

Petro Porosenko a találkozó végén meginvitálta Ukrajnába Thomas Bachot, aki elfogadta a meghívást.