Thomas Bach - Keményebb dopping elleni harcra szólít az elnök

Thomas Bach - Keményebb dopping elleni harcra szólít az elnök

2013. 11. 13.
Megosztás

A WADA Dopping a Sportban Világkonferencia első napján felszólalt Thomas Bach a NOB első embere. A johannesburgi csúcstalálkozón a német sportdiplomata úgy fogalmazott, hogy okosabbnak és keményebbnek kell lennünk a dopping elleni harcban, mint a megelőző téli olimpiákon. „A végső cél a tiszta sport védelme kell, hogy legyen” – hívta fel a küldöttek figyelmét Thomas Bach.

„A lehető legnagyobb elrettentésre van szükség. Valamennyien, akik itt vagyunk Johannesburgban, a zéró tolerancia elvét valljuk. A NOB továbbra is nagy elszántsággal és egyértelmű intézkedésekkel folytatja ezt a harcot”- mondta el az elnök.

Az egykori kiváló vívó együttműködésre szólította fel a kormányzatokat, hatóságokat és doppingellenes szervezeteket, mind nemzeti, mind regionális szinten. „Hatékonyabb információ cserére van szükség a helyi hatóságok, a sport mozgalom és a nemzeti szervezetek között. Elvárjuk, hogy a kormányok jobb körülményeket teremtsenek e tekintetben a sport számára” – magyarázta Bach, majd szigorúbb büntetésre sarkallta a hatóságokat a dopping hátterében álló dílerekkel, ügynökökkel, edzőkkel, orvosokkal és tudósokkal szemben.

A konferencia egyik fő témájának az Anti-Dopping Kód számít. „A valóban sokkal fejlettebb Kód önmagában nem elég. Ahogy a sportban, itt is az számít, milyen eredményeket érünk el a gyakorlatban. Kifinomultabb és célzottabb tesztelési eljárásra, több egyéni felmérésre és tudományos kutatásra van szükség” – érvelt az elnök.

A NOB első embere új eljárások feltérképezését sürgette annak érdekében, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban lehessen leleplezni a csalásokat. „A doppingellenes kutatásokra kell fókuszálnunk és nyitnunk kell új gondolkodásmódok felé. Nincs itt az ideje, hogy végre kitaláljuk, valóban a vér- vagy vizeletvizsgálatok legmegfelelőbbek-e? Nem lehet, hogy vannak más vizsgálati eljárások, amelyek megbízhatóbbak, fenntarthatóbbak, hatékonyabbak és talán kevésbé kellemetlenek lehetnek?” - tette fel a kérdést a konferencia résztvevőinek.

Természetesen a közeledő szocsi téli olimpia is témája volt a felszólalásnak. „A rekordszámú mintával és a versenyeket megelőző vizsgálatokkal az a célunk, hogy okosabbak és keményebbek legyünk a doppingelleni harcban, mint a megelőző téli olimpiákon. Meg kell mutatnunk a világnak, hogy ezek a vizsgálatok hatékonyabbak, rugalmasabbak és elrettentőbbek, mint valaha” – mondta Thomas Bach, hozzátéve, hogy a NOB doppingellenes tevékenysége mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben fejlesztésre szorul. Bejelentette, hogy a cél elérése érdekében a NOB 57%-al növelte meg a verseny előtti tesztek számát a vancouveri téli játékokhoz képest Szocsiban. Összességében 2453 tesztet végeznek el, különös tekintettel a csapatsportokra.

A NOB elnöke beszédében megerősítette, hogy a NOB nyitott a WADA leendő új vezetésével az intenzív együttműködés kiszélesítésére és megerősítésére.

Thomas Bach beszédének teljes szövege az Olympic.org oldalán olvasható.


Armstrong elkésett a vallomással

A NOB elnöke szerint az életre szóló eltiltással büntetett Lance Armstrong már elkésett azzal, hogy teljes őszinteséggel és részletességgel valljon doppingos múltjáról.

"Megpróbál alkut kötni most, miután már minden bebizonyosodott, s rájött, hogy nem menekülhet a szorult helyzetéből... Nem jó megoldás csökkenteni a büntetést, vagy bármilyen módon kegyelmet gyakorolni vele szemben" - nyilatkozta Bach szerdán a johannesburgi doppingellenes világkonferencián.

A NOB német elnöke hozzátette, találkozni fog Brian Cooksonnal, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) új vezetőjével, hogy tárgyaljanak a sportágban előfordult doppingesetekről, illetve a tiltott szerek használatával kapcsolatos szankciókról.

"Úgy gondolom, a kerékpársport megragadta a lehetőséget arra, hogy erősítsen a doppingellenes harcán" - mondta Bach. "Amit eddig láttam és hallottam, az alapján a UCI nagyon jó irányba halad."

Armstrong egyébként hétfőn azt nyilatkozta, szeretné lezárni a múltját, és továbblépni az életében, amely "nagyon keményen" megváltozott januári vallomása óta.

Az amerikai kerékpáros úgy tudott tiltott szerekkel versenyezni több mint egy évtizeden keresztül, hogy hivatalosan nem akadt fenn az ellenőrzéseken.