Szocsi 2014: A NOB-elnök a Magyar Csapat szomszédja az olimpiai faluban (VIDEÓVAL)

Thomas Bach: Tökéletes ifi olimpiában lesz részünk

2014. 08. 16.
Megosztás

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke az eddig látottak és tapasztaltak alapján biztosra veszi, hogy Nanjing tökéletes ifjúsági olimpiát rendez majd.

Thomas Bach csütörtökön érkezett meg a kínai városba, pénteken bejárta az ifjúsági olimpiai falut, szombaton pedig – amellett, hogy beszédet mond az ünnepélyes megnyitón – nemzetközi sajtótájékoztatót tartott.

A sajtóeseményen dicsérte a szervezőket, akiknek munkáját látva kétsége sincs afelől, hogy remek élményekkel gazdagodunk majd a multisporteseményen, még akkor is, ha a Nyugat-Afrikában tomboló Ebola-vírus miatt foghíjas lesz a mezőny: Nigéria és Sierra Leone visszalépett, a libériai és guineai versenyzők pedig nem indulhatnak el a vizes és a küzdősportágakban.

„Nagyon sajnáljuk, hogy a WHO-val konzultálva ezt a döntést kellett meghoznunk, de tekintettel kellett lennünk a YOG résztvevőinek egészségére. Azt pedig már most kijelenthetem, hogy a kényszerű okokból kimaradó sportolók számára rendezünk a későbbiekben egy külön viadalt Nanjingban.”

A helyszínen lévő egyik sportújságíró felvetette, visszás, hogy Kína fiataloknak szervez multisporteseményt, a közösségi médiát mégis blokkolja.

A német sportvezető válaszában kifejtette, a helyzet valóban nem ideális, azt azonban a NOB-nak sikerült elérnie, hogy legalább az ifjúsági olimpiai faluban és a létesítményekben fel lehessen kapcsolódni a szóban forgó oldalakra, még ha egy-két helyszínen egyelőre tapasztalható is fennakadás.

A kínai rendezők több nem olimpiai sportágban is bemutatókat rendeznek Nanjingban, Thomas Bach pedig nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy valamelyik idővel bekerüljön az olimpiai programba.

„A NOB-nak meglehetősen kötött a szabályrendszere, előírja, hogy csak 28 sportág szerepelhet a programban, a magam részéről ugyanakkor úgy vélem, meg kellene érteni az idők szavát, és változatni a szabályozáson. Erre akár már a decemberi közgyűlésen sor kerülhet.”

A NOB első embere a tágabb összefüggésekről beszélve elmondta, tévhit, hogy az olimpiai rendezésnek törvényszerűen veszteségesnek kell lennie.

„Egy téli olimpiának átlagosan két, míg egy nyárinak hárommilliárd dollár a rendezési költsége, és legutóbb London, valamint Szocsi egyaránt nyereséget termelt. Ehhez nem árt tisztázni, hogy a rendezés költsége és az infrastrukturális beruházások külön tételt jelentenek.”

Thomas Bach a szombat délutáni megnyitón beszédet mond. Az ünnepség pontos programjáról szándékosan nem tájékozódott, hogy minél nagyobb meglepetés érje majd, azt viszont a pénteki vacsora alatt hallott próbatűzijáték alapján is ki merte jelenteni, hogy a ceremónia minden igényt ki fog elégíteni.

A kínai elnök is beszédet tart majd a nyitóünnepségen, és Hszi Csin-ping már szintén Nanjingban tartózkodik – a helyiek ezzel is magyarázzák, hogy a város eső áztatta útjai órákra bedugultak a nap folyamán.