Tiszekerék nem ellenőrizhetik az internetes rendeléseket

Tiszekerék nem ellenőrizhetik az internetes rendeléseket

2012. 09. 15.
Megosztás

Két évre eltiltották azt a két svájci sportolót, aki az interneten vásárolt doppingszereket.

A Svájci Olimpiai Bizottság égisze alatt működő doppingellenes ellenőrző szerv kiszűrte, hogy Roger Nachbur, 30 éves országúti kerékpáros és Reto Eigenmann, 41 esztendős síelő a világhálón rendelt tiltott anyagokat. Előbbi klenbuterolt és eritropoetint (EPO), utóbbi tesztoszteront, valamint az ugyancsak szteroidok közé tartozó trenbolon-acetátot, illetve klomifent rendelt.
Az alpesi országi doppingellenes törvénye alapján mindketten tiltott szert birtokoltak, és megkíséreltek használni, így első esetben kétéves eltiltást kaptak. Nachbur és Eigenmann 2014. augusztus 22-e után versenyezhet ismét.

Tiszekerék nem ellenőrizhetik az internetes rendeléseket

Magyarországon csak a hatóság ellenőrizheti, hogy bárki rendel-e interneten doppingszert.
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője az MTI-nek azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Svájcban két sportolót is eltiltottak két évre, mert a világhálón vásároltak tiltott szereket. A Svájci Olimpiai Bizottság égisze alatt működő doppingellenes ellenőrző szervezet szűrte ki a rendeléseket.

"Magyarországon egyelőre nincs jogszabályi rendszere az ilyesféle vásárlásnak. Természetesen meg kell különböztetni, hogy valaki az adott anyagot, amely rajta lehet a doppinglistán, egészségügyi okokból vásárolja, akár a neten, akár máshol és orvos írta-e fel neki, vagy pedig a csalás szándéka vezeti" - mondta Tiszeker Ágnes. Kiemelte: a büntető törvénykönyvet (Btk.) január 1-jével szigorítják, amelybe már belekerül a doppingszerekkel kapcsolatos úgynevezett kereskedelmi magatartás, vagyis az, hogy ki birtokol doppingszert, ki ad, ki vásárol, és ennek alapján már nemcsak igazolt sportolót, hanem akár edzőt, orvost is el lehet tiltani.

"Arra csak egy hatóság képes, hogy ellenőrizze mondjuk az internetet, hogy rendel-e bárki doppingszert, illetve azt milyen céllal teszi. Például kell-e figyelni az illetőt azok után, hogy befutott a rendelése. A MACS nem hatóság, Magyarországon a rendőrségnek van erre jogosítványa, és mindkét oldal együttműködésére szükség van" - tette hozzá.

A Btk. doppingszerekre vonatkozó január 1-jei szigorítása nyomán akár börtönbüntetés is kiszabhatóvá válik. Az a személy például, aki sportteljesítmény fokozása céljából tiltott teljesítménynövelőt előállít, kínál, átad, forgalomba hoz vagy orvosi vényen rendel, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztést kaphat, ha pedig a bűncselekményt üzletszerűen vagy bűnszövetségben követi el, öt évig terjedhet a büntetési tétel. A büntetés akár nyolc esztendő is lehet abban az esetben, ha a bűncselekmény folytán 18 év alatti személy jut tiltott szerhez.

(Forrás: mti)